A városok kialakulása az Árpád-kori Magyarországon több tényezőre vezethető vissza. Szerepet játszott ebben egyrészt a kedvező kereskedelmi-gazdasági helyzet: egy-egy nagyobb út, folyó közelsége, vagy találkozása kedvezően hatott a városok kialakulására. Nem elhanyagolható a király, főúr, vagy főpap jelenléte sem. A városi szabadságjogok többségét a 13. században adományozták. A városok fejlődése még az Anjouk alatt is folytatódott. Különböző kiváltságokat kaptak. Ezek egyrészt gazdasági (vásártartási jog, vámmentesség, árumegállító jog, a földesúri jogok gyakorlása, a szabad ingatlan forgalom engedélyezése), másrészt jogi (saját városjog használata, bíró- és esküdtválasztás szabadsága) és egyházi (plébánosválasztás, kegyúri jogok gyakorlása) kiváltságok voltak. Az 1351. évi törvény a fallal övezett városokat felmentette a kilenced fizetése alól. Igazi várossá csak királyi tulajdonban lévő, önkormányzattal rendelkező település válhatott. Jogaikat több évtizedig tartó `gyűjtögetéssel`(Kassa, Bártfa) vagy alapított város esetében (Körmöcbánya) akár egyszerre is megkaphatták. I. Lajos privilégiumaival igyekezett az erdélyi, és a visszaszerzett dalmát városokat bekapcsolni az ország vérkeringésébe. A század végén, Magyarország területén mintegy két tucat valódi város volt. A legjelentősebbek fellendülésüket a távolsági kereskedelemnek köszönhették. E szempontból földrajzilag kedvező fekvésű város volt, pl. nyugaton Sopron, Pozsony, északon Bártfa, Eperjes, délkeleten Brassó, Nagyszeben. Az országban haladó valamennyi út Budára tartott. A kereskedővárosok mellett három régióban alakultak az országban bányavárosok: Selmecbánya, Gölnicbánya, illetve Nagybánya vezetésével. A városiasodás magas fokát mutatja az erdélyi szász városok esetében, hogy viszonylag kis területen jóval nagyobb volt a városlakók aránya az országos átlagnál. A felsorolt városok nemegyszer többnapi járóföldre feküdtek egymástól, a városhálózat hiányosságainak pótlására a mezővárosok voltak hivatottak. Feladatuk elsősorban saját szűkebb piackörzetük igényeinek ellátása volt, egy részük korábban jelentős szerepet játszott (Nagymaros, Óbuda). Lesüllyedésük a kereskedelmi útvonalak átrendeződésének vagy a város eladományozásának következménye volt. A mezővárosok többsége piachelyből, uradalmi központból épp ebben az időben indult fejlődésnek. A mezővárosok felső rétege és a városok között nem volt még nagy különbség. A városok nélküli Dél-Dunántúl gazdasági-kereskedelmi központja, a fallal körülvett, gazdag Pécs, méltó volt arra, hogy ott egyetemet alapítsanak, pedig mint püspöki város, magánföldesúri kézen volt.