Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kincsek a város alatt: régészeti kiállítás

2005. május 27. 12:19

Kincsek a város alatt címmel nyílik régészeti kiállítás 2005. május 27-én a Budapest Történeti Múzeumban. A kiállítás 2005. augusztus 20-ig látogatható.

<

A rendszerváltás nyomán a beruházások száma - a meginduló fejlesztések és magánberuházások kapcsán -  megsokszorozódott, s ezzel kellett egyik napról a másikra lépést tartani a régészeti kutatásoknak, illetve a Budapest Történeti Múzeumnak is. Az intézmény régészei a megelőző 15 évben többszáz feltárást végeztek a főváros többezer beruházásához kapcsolódóan.

Az elmúlt időszakban - elsősorban a történelmi városrészek, mint a budai Vár, a Víziváros, a pesti Belváros, valamint Óbuda esetében -  régészet szinte az építőmunka elengedhetetlen része lett. A városi körülmények között végzett, sokszor az építkezés kivitelezéséhez is alkalmazkodó  feltáró munka a régészet sajátos területe, a városi régészet. Ennek legfőbb jellegzetessége az, hogy  olyan módon kell az örökséget menteni, hogy az a város természetes fejlődését ne akadályozza. Ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy a régészeti-történeti emlékek ne pusztuljanak dokumentálatlanul, az információk beépüljenek a várostörténetbe, a maradványok pedig lehetőleg a modern városkép részét alkossák. A városi régészet egyúttal egyfajta gazdálkodás a régészeti kincsekkel, melyeket kötelességszerűen kell átmenteni a következő generációk számára.

A látogató ezúttal nem egyszerűen Budapest történetével ismerkedhet meg, a megszokott topográfiai és kronológiai rendben, hanem - mint azt a kiállítás címe is mutatja - az új, látványos eredmények bemutatására helyezi a hangsúlyt. Emellett az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a városi ásatások előkészítéséről, a különböző jellegű feltárások során alkalmazott módszerekről, végül az előkerült leletek restaurálásáról, a múzeumi feldolgozásról is. A kiállítás keretein belül a szervezők bemutatják azokat a kiadványokat is, amelyek beszámolnak a kutatások eredményeinek a tudományos ismeretek közé illesztéséről is. Az eredmények bemutatásának sorrendjét a különböző típusú feltárások adják. Megtalálhatók az ún. nyomvonalas feltárások (autópálya feltárások, út- és közműépítések), az ipari parkok és a bevásárló központok zöldmezős beruházásai, a lakóparkok építése során feltárt lelőhelyeket, és természetesen a már említett történelmi városrészek, sokszor nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű emlékeit.

A válogatás a legkiemelkedőbb régészeti eredménnyel járó és a nagyobb jelentőségű fejlesztési-beruházási programok során - mintegy 60-70 lelőhely - előkerült emlékeket tartalmazza, az őskori teleptől a római kori helytartói palotáig, a középkori falutól a római villáig. A legértékesebb tárgyakat a kiállítás "kincstárában" tekinthetik meg a látogatók. A tárgyi emlékeken kívül, rekonstrukciók, makettek segítenek a leletek értelmezésében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kincsek a város alatt: régészeti kiállítás

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra