Az e napon kelt igazságügy-miniszteri rendelet szabályozza a hitbizományi ügyekben követendő eljárásokat. Még 1687-ben törvény mondotta ki, hogy a nagybirtokosok szerzeményi javaikból királyi jóváhagyással hitbizományt alapíthatnak. Lényege: a hitbizománnyá nyilvánított birtok elidegeníthetetlenül a családban marad. A hitbizományt érintetlenül hagyta az 1852. november 29.-i nyílt parancs is, amely az ősiséget különben megszüntette. Az 1868. évi rendelet útján történt szabályozás értelmében hitbizományt királyi jóváhagyással lehet alapítani, és vagyonának csak egy személy lehet a birtokosa (tehát nem osztható szét a család tagjai között), a birtokosjog nem az elődtől, hanem az alapítótól származik. Tehát nem elidegeníthető vagyon, kezelését a birtokos köteles a hitbizomány állagának megőrzése érdekében végezni. A célirányos kezelést a hitbizományi gondnok és hitbizományi bíróság biztosítja. A hitbizományi birtokos személyes adósságai csak az őt illető jövedelmeket terhelik és ilyen értelemben a hitbizomány egészére hitelt nem is vehet fel. Utódok nélkül meghalt birtokos hitbizománya megszűnik. A századelőn 2 362 800 hold volt hitbizomány (1600 négyszögöles holddal számítva). Ez a mezőgazdasági nagy vagyonok mozdíthatatlanságát tartotta fenn, amelyet Széchenyi már 1830-tól a gazdálkodás megújulása (hitelek felvétele, kölcsönügyletek stb.) legfőbb akadályának tartott. A hitbizományok 1945-ig álltak fenn.