A rendi szövetkezés kezdő évének 1666 tekinthető, amikor április 5-én Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán szövetséget kötött a Besztercebánya melletti Stubnyán. Az előzményekhez tartozott, hogy a király 1664 decemberében a magyar rendek képviselőivel ismertette a megkérdezésük nélkül kötött vasvári békeszerződést. A rendek azonban - bár képviselőik Bécsben tudomásul vették az uralkodó közlését - Wesselényi Ferenc nádor vezetésével szervezkedni kezdtek. A nádor 1666 őszén - konföderációban Zrínyi Péter horvát bánnal (Zrínyi Miklós öccsével) és Nádasdy Ferenc országbíróval, Lippay György esztergomi érsek támogatásával - tárgyalásokat kezdett a Portán. Terveik szerint meghatározott évi adó fejében a királyi Magyarország rendjei éppúgy a szultán védelmében kormányozhatták volna maradék országukat, a királyi Magyarországot, mint az erdélyiek. A szultán évi 20 000 aranyforint adó ellenében biztosította volna a szabad királyválasztás jogát. (Erdély ebben az időben 40 000 forintot fizetett.) A Porta azonban nem mutatott kellő érdeklődést. 1666-ban Lippay esztergomi érsek, majd 1667 tavaszán Wesselényi is meghalt. A szervezkedések megbuktak. Zrínyi Péter és sógora, I. Rákóczi Ferenc fegyveresen is felkeltek (ez utóbbi indította útjára a felső-magyarországi felkelést). Külső támogatás hiányában azonban feladták magukat Bécsben (1671). A császár a horvát bánt, az országbírót, valamint Frangepán Ferencet lefejeztette az 1608. évi országgyűlésen született megegyezést a rendekkel; új adózási rendszert vezetett be, és elbocsátotta a végvári katonaság egy részét. Kormányzóságot állított az ország élére, megemelte az adót. A felkelés - immár erdélyi támogatással - azonban folytatódott. Igaz, kevés sikerrel. 1678-ban azután Thököly Imre ragadta magához a kezdeményezést.