Ekkor készült a mai ismereteink szerint legrégebbi magyarországi telekkönyv. Sopron városa felosztotta az addig földközösségben művelt szántóföldjeit. A jogosultak körének pontos megállapítása érdekében készült ez az összeírás. A soproni polgárok anyanyelvén, németül írt tízoldalas leírásban a belváros, majd a külváros tíz-tíz kerületének háztulajdonosait sorolták fel. A belvárosban 94 házat írtak össze 97 ház-, illetve házrésztulajdonossal, a külvárosban 101 házat, összesen 294 tulajdonossal. A belvárosi házak jobb minőségűek, nagyobb alapterületűek voltak. A házak felét egy-egy személy birtokolta, 1/3 részük pedig olyan tulajdonosok kezében volt, akik egynél több házat mondhattak magukénak. A külvárosban a háztulajdonok aprózódása volt a jellemző (fél, negyed, sőt nyolcad részre). A város lakosságát kb. 2000 főre tehetjük, az összeírt családfők neve alapján az összlakosság mintegy 30 %-ának a foglalkozását is ismerjük. A városban 32-féle ipart űztek. A legmódosabbak a posztónyírók voltak, ők valamennyien a belvárosban, egész házban laktak. A 94 ház közül tíz belvárosi ház volt zsidó tulajdonos kezén, a Zsidó utcában (Gettóról azonban nem beszélhetünk, ezek a házak keresztények házai között, szétszórtan feküdtek.) A lakosság nagyobbik része, akiknél az összeírás nem tünteti fel a foglalkozást - ahogy ezt más forrásokból tudjuk -, földművelésből, elsősorban szőlőművelésből élt.