Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nagy Sándor életei és halálai

2004. november 23. 11:53

A Múlt-kor a történelem egyik legnagyobb hadvezérének sorsát kutatva rögzíti a 32 éves korában hirtelen elhunyt Nagy Sándor utóéletében bekövetkezett legújabb tudományos eredményeket és tömegkulturális rezdüléseket.

<

Olvasóink tudhatják, Nagy Sándor haláloka régi slágertémánk: a nyugat-nílusi vírusként emlegetett járvány teóriáját feledve, legutóbb már egy új kutatás eredményei mellett tettük le a garast, mely szerint az uralkodó felesége, Roxána - féltékenységét levezetendő - Indiából szerzett sztrichnin beadagolásával számolt le a biszexuális Alexandrosszal. Éppen ez a momentum ragadta meg a Warner Bros amerikai filmstúdió és Oliver Stone rendező képzeletét is, de már látható, hogy bűnhődni fognak: görög ügyvédek perrel fenyegetik a nagyszabású történelmi tabló készítőit, amiért egyértelműen biszexuálisként ábrázolják a nagy ókori hadvezért és uralkodót.

A Nagy Sándor életéről szóló filmet Oliver Stone rendezte, és november 24-én mutatják be Amerikában Alexander címmel. A december elején már a hazai mozikban is látható új történelmi filmről eddig semmi jót nem hallottunk (leszámítva, hogy a feleségét alakító Rosario Dawson meztelenül is látható benne), cikksorozatunkban ezért inkább a nagy hódító tömör ám lényeglátó életrajzával kedveskedünk.

Felidézzük az ifjú makedón királyfi indulását, aki Megalexandrosz néven i.e. 356-ben a makedóniai Pellaban született és 27 éves korára az ismert világ urának mondhatta magát.

Elkísérjük útján Perzsia meghódítóját, aki a történelem legnagyobb hadvezére címet azzal érdemelte ki, hogy 8 év alatt 22 000 mérföldön át vezette görög és makedón seregeit ostromok és hódítások közepette míg végül megdöntötte a Akhaimenidák hatalmát.

Végül a hellenisztikus világ urának hétköznapjait mutatjuk meg, aki 32 éves korában bekövetkezett haláláig a  Nílustól az Indusig terjedő birodalmat hozott létre, s megvetette a területi királyságokra épülő hellenisztikus világ alapjait.

Oliver, Rosario, Colin
utóbbiak a filmben is motyognak valamit


 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nagy Sándor életei és halálai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra