Az európai kommunista pártok Moszkvában megalapítják a III. Internacionálét, közkeletű nevén a Kominternt (a Kommunista Internacionálét), amely a II. Internacionálé helyére kíván lépni (1889. július), mivel azt a háború kitörésekor feloszlatták. A szocialista II. Internacionálé a háború folyamán három részre bomlott. A jobbszárny, amelyhez a szocialista pártok többsége tartozott, támogatta a mindenkori kormányok háborús erőfeszítéseit. A centrum elutasította a jobboldal nacionalizmusát, s megpróbálta - pacifista célok kitűzésével - a II. Internacionálét újjászervezni. A balszárnyat Vlagyimir I. Lenin vezette. Ő mind a nacionalizmust, mind pedig a pacifizmust elutasította, s azt követelte, hogy az államok között folyó háborút változtassák át osztályharcos forradalommá. Lenin már 1915-ben szorgalmazta az új Internacionálé megalapítását, a "polgárháborút, nem polgári békét" jelszó terjesztését a munkások között. Összehívta Moszkvába a Komintern első kongresszusát, hogy elébe menjen a centrum törekvéseinek. A kongresszuson csupán 19 küldöttség s néhány nem orosz szocialista vett részt.