Az országgyűlés fájdalommal emlékezett meg arról, hogy Magyarországon a második világháborút követően a sztálinista hatalom, feladva a függetlenséget, megcsúfolva az emberiességet, az igazságot és a jogot az állampolgárok százezreitől vette el szabadságát, sokaktól az életüket is. A későbbi kegyelmi határozatok alkalmatlanok voltak a sérelmek orvoslására, mert az el nem követet bűnök nem bocsáthatók meg. Az országgyűlés kimondta, hogy 1945. január 1. és 1963. április 4. között semmisnek tekitendők az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények. Semmisek továbbá az "árdrágító és közellátás" elleni bűncselekmények, valamint a "társadalmi tulajdont kárósító" bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt kimondott ítéletek. Az országgyűlés megkövette a nemzetet, fejet hajtott a törvénysértések áldozatai előtt, kinyilvánítva, hogy nem voltak bűnösök, meghurcolásukért az egypárti diktatúra és a sztálinista államhatalom a felelős. A törvényt a Németh Miklós vezette kormány terjesztette elő, aláírói: Szűrös Mátyás, a köztársaság ideiglenes elnöke, és Fodor István, az országgyűlés megbízott elnöke.