A hollandiai Masstrichtben írták alá az Európai Unióról szóló egyezményt, amelyet az Európai Közösség tagországainak egyenként el kell fogadniuk. Ez nem megy könnyen, mert bármilyen szép gondolat is az európai egység, a jómódú kis nemzetek, Svájc vagy Dánia lakói nem szívesen mondanak le kiépített szociális rendszerük előnyeiről az egységesítés kedvéért. Így nyáron a dánok népszavazásban mondanak nemet az Unióra, és csak engedmények fejében egyeznek bele mégis. A tervezet a gazdaságpolitika összehangolását, hosszú távon az egységes pénznem megteremtését, a pénzügyi politikák egymáshoz való közelítésével tűzte ki céljául. A határok fokozatosan megszűnnének, a tőke az eddiginél is szabadabban áramlana egyik országból a másikba. Lenne egy független Központi Európai Bank, amelyhez a különböző központi nemzeti pénzintézetek társulnának, s a tényleges pénz is az eddig elszámolási egységként használt ECU lenne. Az Unió polgárai ott szavazhatnának az Unión belül, ahol épp laknak, állampolgárságuktól függetlenül, sőt, meg is választhatják őket. Összehangolnák a védelmi politikát; az utóbbi a Nyugat-európai Unió (WEU) feladata lenne. Közös lenne a döntés arról is, mely államok polgárainak kell a határon vízumot felmutatni, ha az Európai Unió, azaz az Európai Egyesült Államok területére kívánnak lépni. A különböző országok eltérően fogadták a javaslatokat; elsőként Luxemburg írta alá a szerződést. Franciaország a dániai tapasztalat, az elutasítás nyomán népszavazást rendezett, amely némiképp Mitterrand személyes megmérettetése is volt; a franciák csekély többséggel igent mondtak az Unióra.