A Minisztertanács 1953. január 27-i ülésén határozatot hozott a `gyermek- és anyavédelem` néhány kérdéséről. A családi pótlék növelése, az anyák számára `szoptatási szabadság` bevezetése mellett a népesedéspolitikában is jelenlévő mennyiségi szemlélet jegyében adminisztratív intézkedéseket is hoztak a népességszám, a születések számának növelésére. A gyermektelenségi adó intézménye 1957-ig élt. Legnagyobb társadalmi kihatása a terhesség-megszakítás korlátozásának, gyakorlatilag betiltásának volt. (Az akkori egészségügyi miniszterről Ratkó Annáról az intézkedést "Ratkó-törvénynek" nevezték.) A születések száma mindenesetre az 1952. évi 186 ezerről 1953-ban 207 ezerre, 1954-ben 223 ezerre növekedett, s még 1955-ben is 210 ezer körül volt. Emelkedett a tiltott magzatelhajtásért elítéltek száma is az 1952-es 894-ről 1953-ban 1307-re. Már 1953 végén, majd 1954-ben enyhítették a rendelkezések szigorát, a születések száma pedig hamarosan csökkent. 1953-ban a szülő nők 38%-a dolgozott, a hivatalos propaganda pedig büszkén hangozatta, hogy az állam a gyermeknevelés terheit átvállalja a családtól. Ugyanebben az évben azonban a 3 éven aluli gyermekek 2,6%-a számára jutott bölcsődei férőhely (Budapesten 10%-uknak), az óvodás korúak esetében 27,7%-nak. Átalakult a gyermeknevelés szerkezete és szokásrendje: 1949-1956 között csaknem 200 ezer nő áll munkába, s a hagyományos paraszti gazdálkodás bomlásával, a városba és az iparba áramlással nő a kétgenerációs családban élők száma. A gyermekintézmények férőhely-növekedése csak az 1960-as években (amikor a munkaképes korú nők már több mint fele állt munkában) teszi lehetővé a gyermekek többségének elhelyezését.