Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megtartják a nemzetgyűlési választásokat

2004. szeptember 13. 12:06

A nemzetgyűlési választások célja a belpolitikai erőviszonyok tisztázása, a törvényhozás és a kormányzás ideiglenes jellegének megszüntetése volt. Nemzetközi jelentősége pedig abban állt, hogy a szövetséges nagyhatalmak - a jaltai konferencia nyilatkozatának megfelelően - ettől tették függővé a diplomáciai kapcsolatok felvételét, amely részükről egyúttal a békeszerződések aláírásának feltétele is volt. Az 1945:VIII. tc. értelmében minden 20. évét betöltött magyar állampolgár választó és választható, de nem gyakorolhatták választójogukat a korábban feloszlatott pártok és szélsőjobboldali szervezetek országos vezetőségének tagjai és a háborús bűnösök. Budapestet is beleértve 16 választókerület volt, és minden 12 000 érvényes szavazatra 1 mandátum jutott. Az Országos Nemzeti Bizottság döntése szerint a függetlenségi front pártjain kívül a Magyar Radikális Párt és Barankovics István vezette Demokrata Néppárt engedélyt kapott a választásokon való indulásra. Ez utóbbi azonban nem vett részt önállóan a választásokon, hívei ekkor az FKgp támogatása mellett döntöttek. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon 4 774 653 (92,4%) szavazásra jogosult 4 730 409 érvényes szavazatot adott le. Az FKgP 2 697 508 (245 mandátum), a SZDP 823 314 (69 mandátum), az MKP 802 122 (70 mandátum), az NPP 325 284 (23 mandátum), a PDP 76 424 (12 mandátum), az MRP 5757 (nem kapott mandátumot) szavazatot kapott. A nemzetgyűlési választások lényegében tisztázták - a parlamentáris demokrácia szabályai szerint - a politikai erőviszonyokat Magyarországon. A `polgári tábor` szinte egyöntetű támogatását élvező Független Kisgazdapárt szerezte meg a szavazatok abszolút többségét (57,03%), a szavazatok számát tekintve mind a 16 választókerületben az első helyre került. Különösen a Dunántúlon kapott sok szavazatot. A választások után koalíciós kormány alakult, amelyben a Kisgazdapárt 8, a Kommunista és Szociáldemokrata Párt 4-4, a parasztpárt 1 tárcát kapott.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megtartják a nemzetgyűlési választásokat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra