Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára
2025. március 28. 14:03 Múlt-kor
W.E.B. Du Bois már 1947-ben figyelmeztetett, a kapitalista társadalom nem látja a "véres zongorabillentyűket". Az elefántcsont billentyűzetű zongora, a műveltség és jóízlés ikonja, több százezer afrikai ember szenvedése árán került a jómódúak otthonaiban.
Az elefántcsont kereskedelmének afrikai gyökerei
Az 1400-as évekre, amikor a portugál kereskedők első európaiként bekapcsolódtak az afrikai elefántcsont-kereskedelembe, sok afrikai társadalom - köztük a yao, kamba, ngonde és a Benini Királyság - már évszázadok óta használta és exportálta az elefántcsontot. A keleti partvidéken élő szuahéli népek arab és dél-ázsiai kereskedőkkel álltak kapcsolatban, és az elefántcsontot hangszerekhez és díszítményekhez is használták. Mégis, a 17. századig egyetlen afrikai gazdaság sem épült kifejezetten erre az egyetlen termékre - írja a historynewsnetwork.org.
Gazdasági átalakulás és a karavánok világa
A 17-18. században az európai kereslet megnőtt, mivel az elefántcsontot vízállósága miatt műszerekhez is használták. Walter Rodney történész szerint az afrikai társadalmak gazdaságának teljes átalakítása vált szükségessé az export sikerességéhez, ami kiszolgáltatottsághoz vezetett a tengerentúli piacokon.
Ahogy a part menti elefántcsordák eltűntek, a kereskedelem karavánútakon folytatódott. A kamba nép Mombasába, a nyamwezi Taborából Bagamoyóba vitte az elefántcsontot. A Waata nép főként vadászattal foglalkozott. A karavánokat gyakran teljes közösségek alkották, nőkkel és gyerekekkel együtt, akik a táborhelyeket készítették. Noha ezek az utak gyakran a rabszolgakereskedelem útvonalait is követték, a 19. század előtt a rabszolgák nem játszottak kulcsszerepet az elefántcsont szállításában.
A pianoforte megjelenése és a kereslet robbanása
A 18. században megszületett a pianoforte. Kezdetben teknősbékahéjat, gyöngyházat és tehéncsontot is használtak a billentyűk borítására, ám valamiért az elefántcsont vált alapanyaggá. Még ha a zongoragyártók nem is kedvelték törékenysége miatt, a játékosok előnyösnek találták porózus, izzadságelvezető felületét. Egyetlen agyarból több tucat billentyűzetet is ki lehetett hasítani.
Az 1790-es években Phineas Pratt gépet talált fel az elefántcsont darabolására, ezzel a középosztály számára is elérhetővé tette azt. A Connecticut állambeli Ivoryton a 19. század végére az amerikai elefántcsont-feldolgozás központjává vált. A zongora, amely egykor luxuscikk volt, már a polgári otthonok alapfelszereltségévé lett.
A zongora mint polgári szimbólum és a marketing árnyoldalai
Eric Hobsbawm szerint "egyetlen polgári enteriőr sem volt teljes zongora nélkül". A Steinway & Sons 1916-ban brutó 1,1 millió dolláros nyereséget termelt, miközben a zongorák jelentős része soha nem szólalt meg. A hangszer kulturális és anyagi presztízst képviselt. A 19. század végére az amerikai zongoragyártás dominálta a globális piacot.
A kelet-afrikai karavánokban a rabszolgaság és szabadság közötti határ elmosódott. Egyes rabszolga hordárok, mint a Waungwang nép tagjai, magas pozíciókat értek el, míg sok fizetett munkás adósságcsapdába került. Az elefántcsont ára időközben tízszeresére nőtt.
A gyarmati hatalom és a vadászat kisajátítása
A 19. század végére az olyan kulcsfontosságú kereskedelmi központok, mint Zanzibár, brit irányítás alá kerültek. A bennszülöttek vadászati jogait korlátozták, míg az európai vadászok engedélyeket kaptak. A brutalitás rendszeres volt: egy 1909-es francia expedíció 13 hordárt vesztett. Az adócsalás büntetése magasabb volt, mint az emberölésé.
1913-ra a zongorákban használt elefántcsont több mint fele Kongóból származott, ahol a belga gyarmati hatóságok erőszakkal vették el az őslakosoktól az elefántcsont műtárgyakat.
A modern párhuzam: elefántcsont helyett kobalt
Az elefántcsont importja az USÁ-ba csak 1988-ban állt le. A tilalmat részben az afrikai államok függetlensége és az ellátási zavarok kényszerítették ki. Ma már nem zongorához, hanem mobiltelefonhoz használunk afrikai nyersanyagot: a kobaltot. A Kongói Demokratikus Köztársaság bányáiban dolgozók körülményeit sokan modernkori rabszolgaságnak tekintik. Du Bois szavai ma is igazak: a billentyűzet tele van vérrel.
A történet rávilágít arra, hogy tárgyaink - legyen az zongora vagy okostelefon - nem a semmiből teremnek. Az értéklánc minden lépése emberi munkával teli, gyakran kizsákmányolással és szenvedéssel. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e észrevenni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
