Miért festette meg Michelangelo Isten hátsóját?

2025. március 26. 11:50 Múlt-kor

Michelangelo Buonarroti festményei, amelyek a Sixtus-kápolnát díszítik, a reneszánsz művészet kétségkívül pazar alkotásai. A II. Julius pápa által megrendelt művek lényegében újraírták a freskó fogalmát. Az alakok monumentalitása, az innovatív kompozíció és az anatómiailag is mesteri kivitelezés megkerülhetetlen hivatkozási ponttá teszi ezeket a falfestményeket. Több mint 500 évvel megalkotása után Michelangelo remekműve még mindig meg tud lepni bennünket olyan részletekkel, amelyek korábban észrevétlenek maradtak, vagy figyelmen kívül hagyták azokat.

A Sixtus-kápolna freskói

Fény és sötétség

A művész négy éven át dolgozott a falfestményeken,1508-1512 között. Bár a kápolna legismertebb darabjai kétségkívül Ádám teremtése és az Utolsó ítélet, a közelmúltban művészettörténészek Isten alfelének ábrázolását vették górcső alá. Vizsgálódásuk különböző értelmezésekre adott lehetőséget a mester szándékairól és e szokatlan ikonográfia szimbolikájáról.

Az említett részlet A fény és sötétség szétválasztása című jelenetben jelenik meg, amely a boltozat felső részén található. A kompozícióban Isten hason fekszik (vagy talán térdel), testét pedig egy lebegő köpeny takarja, amely azonban felfedi fenekét. Ez a részlet, amelyen évszázadokon keresztül átsiklottak, nemrégiben kapott nagyobb figyelmet, és nyitott egyúttal új kutatási irányokat az istenség reneszánsz művészetben való ábrázolásával kapcsolatban. Az isteni alaknak már a testhelyzete is remekül példázza Michelangelo mesteri képességeit a mozgás és az emberi anatómia megjelenítésében. 

Rendhagyó nézőpont

A képen Isten jellegzetes hosszú szakállával, ingben és egy lepelben látható. Tartása impozáns és fenséges, ahogyan kezeivel elkülöníti a Napot a Holdtól. Ugyanakkor háttal történt lefestése megmutatja egy másik minőségét is, olyan szögből nézhetjük, amely nem szokásos megjelenítésében. Ez a rendhagyó nézőpont erősíti a kompozíció háromdimenziós jellegét, és hangsúlyozza a mindenható testiségét. Teológiai szempontból ez az istenség emberi mivoltának megerősítéseként is értelmezhető, összhangban a reneszánszra hatást gyakorló neoplatonikus gondolkodással.

Férfiakt – a tökéletesség szimbóluma

A klasszikus görög-római szobrászat által inspirálva, a reneszánszban ismét hangsúlyossá vált az emberi test tanulmányozása. A korszak művészei a férfiaktot a szépség és az anatómiai tökéletesség végső szimbólumának tekintették. Donatello, Leonardo da Vinci és Raffaello gyakran ábrázoltak meztelen testeket műveikben, és ezekhez szinte tudományos érdeklődéssel kutatták az anatómiát. Ebben a kontextusban egy férfi fenekének megmutatása nem tabu volt, hanem a tudás és a kifejezőkészség demonstrálásának eszköze. Kiemelkedő példa erre Donatello Dávidja és Michelangelo a cascinai csatát ábrázoló freskói, amelyeken pucér férfiak uralják a kompozíciót.

A cascinai csata, Michelangelo

Michelangelo a férfitest iránti vonzalma ismert volt, és ez olyan fantasztikus szobrokon tetten érhető, mint a Dávid és A haldokló rabszolga. Freskóin is erőteljesen jelen van ez az akt iránti figyelem. Az Utolsó ítélet is példa erre, ahol a kárhozottak és az áldottak meztelen teste az egész teret elfoglalja. A férfi fenék alapvetően visszatérő motívum műveiben, nemcsak esztétikai érdekessége, hanem szimbolikája miatt is. A Cascinai csatán például a katonákat olyan pózokban ábrázolja, amelyek hangsúlyozzák ezt a testrészt. Ez a motívum egyébként egy olyan művészeti hagyomány része, amely a hátsó fertály reprezentálásával a fizikai erőt és a vitalitást kapcsolja össze.

A haldokló rabszolga - Louvre múzeum

A fenék, mint kulturális érték

Patricia Rubin történész rávilágít arra, hogy Michelangelo tudatosan és nagyfokú szimbolikus kifinomultsággal használta ezt az elemet. Számos kompozíciójában a fenék nemcsak anatómiai tudásának bemutatásaként jelenik meg, hanem a hagyományos illemszabályokkal szembeszegülő vizuális vonzerő pontjaként is. Ezt támasztja alá Agostino Veneziano metszete, amely Michelangelo rajzán alapul, és egy katonát ábrázol, aki ruhájának igazítása közben feltűnően kiteszi a hátsóját. Ezt a képet többször lemásolták és sokszorosították, ami arra utal, hogy a férfi fenék ábrázolása jelentős esztétikai és kulturális értékkel bírt.

Az olasz reneszánsz az emberi alak iránti érdeklődésével és a klasszikus hagyományok újjáélesztésével nagyobb szabadságot engedett a meztelen test megjelenítésében. Ebben az összefüggésben a férfi fenék láttatása Michelangelo művein a korszakban uralkodó szépség- és erőideálok előtti tisztelgésként is értelmezhető. Mint Rubin rámutat, ennek az elemnek visszatérő volta arra enged következtetni, hogy a művész nem véletlenül alkalmazta. Éppen ellenkezőleg. Valószínűleg tudatosan kiszámított vizuális eszköz volt, hogy megerősítse jeleneteinek expresszivitását és drámai feszültségét. Vagyis kimondható, hogy Isten fenekének ábrázolása újabb példája Michelangelo zsenialitásának és páratlan művészi látásmódjának.

A Muyinteresante cikke alapján.