Véres Mária „sosem volt” örököse

2025. március 26. 10:41 Múlt-kor

1555 áprilisának végén Londonban kitört az öröm a hír hallatán, hogy I. Mária királynő végre fiút szült. Az egész város ünnepelt. Giovanni Michiel velencei nagykövet szerint az üzletek bezártak, a templomok harangjai megszólaltak, a vendéglők bort és ételt osztogattak „bárkinek, aki akart”, az utcán pedig máglyákat gyújtottak.

Régen várt házasság

Mária két évvel korábbi trónra lépése óta kétségbeesetten vágyott egy örökösre. A Tudorok számára az utódlás mindig is gondot jelentett. Az apja, VIII. Henrik híresen küzdött azért, hogy fia szülessen – olyannyira, hogy közben Angliát is szétszakította. És még akkor sem volt elég. Mária csak azért lett királynő, mert beteges bátyja, VI. Eduárd tizenévesen meghalt. Szüksége volt egy fiúra, aki nemcsak a trónját, hanem a hitét is biztosítja. Katolikusként keserűen ellenezte Eduárd vallási reformjait, és eltökélte, hogy visszaállítja a pápa tekintélyét. Ha nem szül örököst, a korona protestáns féltestvérére, Erzsébetre szállt volna.

Mária komoly kihívásokkal nézett szembe. Trónra lépésekor 37 éves, hajadon és – minden jel szerint – szűz volt. Az első dolog, amire szüksége volt, egy férj. De ki legyen az? Mária és tanácsadói egyetértettek abban, hogy olyan valakire van szüksége, aki képes megvédeni őt. Ugyanakkor azt a kockázatot sem vállalhatta, hogy túlságosan erős vagy magabiztos férfihoz menjen feleségül. A királyságot rábízták, az ő kezében volt az irányítás és nem akarta, hogy házassággal elragadják tőle.

A hatalmas asszony férje

Rengeteg jelölt volt. Ott volt Lajos, Beja hercege, III. János portugál király testvére, kedves és intelligens férfi. Ott volt Edward Courtenay, Devon daliás grófja. Néhány udvari ember még azt is felvetette, hogy Reginald Pole bíboros jó férj lehetne. A legvonzóbb azonban messze a Habsburg volt. Néhány évvel korábban Mária V. Károly német-római császár jegyese volt, aki védelmet nyújtott Franciaországgal, Anglia hagyományos ellenségével szemben, és hevesen védelmezte a katolikus ortodoxiát. A császár viszont öregnek érezte magát a házassághoz. Volt azonban egy fia, Fülöp, aki fiatal, energikus és – ami a legjobb – özvegy volt. Bár Károly kénytelen volt megígérni, hogy Fülöpöt soha nem választják császárrá, fiára ruházta a spanyol királyságot és annak területeit és őt nevezték ki a spanyol Hollandia uralkodójának is. Ez sok kihívással járt, mivel a hollandok nyughatatlan nép voltak és nem idegenkedtek a lázadástól. Angliával a zsebében Fülöp jó helyzetben lett volna ahhoz, hogy leverjen bármilyen felkelést.

Fülöp 1551-es Titian által készített portréja

Fülöpnek akadtak ellenfelei. A parlament 1553 végén ellenezte, hogy bármilyen külföldi házasságot kössön. A következő évben Sir Thomas Wyatt fellázadt Kentben, hogy a királynőt az eljegyzés felbontására kényszerítse. Mária túlságosan keményfejű volt ahhoz, hogy meghajoljon követeléseik előtt, de elég okos volt ahhoz, hogy belássa, nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Amikor a házassági szerződést megszövegezték, gondosan ügyeltek arra, hogy bár Fülöp „királynővel közösen élvezheti a királynő stílusát és királyi nevét, és segítheti őt a kormányzásban”, nem vehet részt a hivatalok vagy bevételek elosztásában, és nem lesz joga az örökösödésre, ha Mária előbb halna meg, mint ő maga. Mária nem adományozott neki birtokokat Angliában, és nem nevezett ki spanyol nemeseket a tanácsába. Azt is megtagadta, hogy megkoronázza – arra az esetre, ha azt arra használná fel, hogy saját jogán foglalja el a trónt.

A legfontosabb feladat az utódnemzés volt, amit könnyebb volt mondani, mint megtenni. Bár Mária állítólag örömmel veszítette el szüzességét (38 évesen), Fülöp kevésbé volt elragadtatva. Tizenegy évvel fiatalabb volt menyasszonyánál, élénk étvágya volt, és Máriát kiábrándítónak találta. Ennek ellenére megtette a kötelességét. Egy ideig még a „pékek lányaitól és más szegény szajháktól” is távol tartotta magát, akikkel rendszerint mulatta az időt.

Minden kétség eloszlik

Amikor Mária 1554 augusztusában teherbe esett, a megkönnyebbülés kézzelfogható volt. Minden kétség eloszlott a termékenységével kapcsolatban, az örökösödés biztosnak tűnt, a férj és feleség közötti kötelék pedig megerősödött. De ez a kötelék veszélyeket is hozott magával. Fülöp nehezményezte, hogy megtagadták tőle a királyságban betöltött hivatalos szerepét. A terhesség lehetőség volt számára, hogy pozícióját megerősítse Angliában és sürgette a koronázást. Kompromisszumot ajánlottak számára.

Ha Fülöp visszautasít minden örökösödési jogot, a királynő halála esetén ő lenne a gyámja az esetleges gyermekeknek, amivel tulajdonképpen megkapná a lehetőséget, hogy utódai révén uralkodjon Angliában. Ezt ugyan elutasították, de az örökös megszületésénak közeledtével Fülöp szerepének megoldatlan kérdését nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mikor Mária visszavonult a kormányzati ügyektől feladatainak egy részét Fülöpre bízta. A várakozás – és a veszély – egyre nőtt.

A Londonban terjedő pletykák ellenére a gyermek nem született meg 1555 áprilisában és Mária orvosai sietve korrigálták számításaikat. Kijelentették, hogy a baba júniusban vagy talán júliusban fog megszületni. De néhány görcsös fájáson kívül Mary nem mutatta a vajúdás jeleit. Lehetetlen volt elfojtani az udvarban kavargó kétségeket. Giovanni Michiel meglehetősen barátságtalanul úgy vélekedett, hogy Mária terhessége „széllel és semmi mással nem fog végződni.”

Augusztusra világossá vált, hogy Mária terhessége nem volt valódi. Nem lesz örökös. Fizikai és lelki egészsége megromlott. A politikai következmények azonban még pusztítóbbak voltak. A trónutódlás, amely néhány héttel korábban még biztosnak tűnt, most ismét nyitott kérdéssé vált.

Mindez Fülöpöt szorult helyzetbe hozta. Valószínűnek tűnt, hogy Mary nem lesz képes teherbe esni, gyermek nélkül nem volt esélye, hogy a parlament hivatalossá tegye a pozícióját. Tagadja meg a házassági szerződést, és a kockázat ellenére próbálja meg maga elfoglalni a trónt? Vagy nyugodjon bele, hogy Mária után Erzsébet fog uralkodni, és próbáljon meg boldogulni, amennyire csak tud? Mivel bizonytalan volt, elhagyta Angliát és Németalföldre utazott.

Magára maradt királynő

Távozása nagyon felzaklatta Máriát. Bármilyen csekélyek is voltak az esélyek, egész uralkodása a fogantatáson múlott. Hangulatai hevesen ingadoztak. Egyik nap panaszos leveleket írt, könyörögve, hogy jöjjön haza, másnap dühében belerúgott a portréjába.

Fülöp tudta azonban, mit csinál. Függetlenül attól, hogy mennyire valószínűtlen volt egy gyermek, itt volt a lehetőség, hogy növelje a befolyását, amíg még tehette. Mivel tudta, hogy Mária vissza akarja őt kapni, gyakorlatilag rákényszerítette, hogy meghallgassa a korona kinevezésével kapcsolatos nézeteit – és még arra is rábeszélte, hogy csatlakozzon a Habsburgok Franciaország elleni háborújához.

1557 márciusában rövid időre visszatért. Csak addig maradt, amíg a hadüzenet tintája meg nem száradt és júliusban már vissza is tért a kontinensre. Hogy mi történt – ha történt egyáltalán – a királyi hálószobában, nem világos, de hat hónappal később Mária meg volt győződve arról, hogy ismét terhes. A tünetek hihetőnek tűntek. Mindenki lélegzetét visszafojtva várta a februári vagy márciusi szülést.

Mindhiába. 1558 májusára már a királynőnek is be kellett látnia, hogy nem lesz baba. Orvosai számára nyilvánvaló volt, hogy valami komoly baj van. Túl sok tünet volt ahhoz, hogy csak egy álterhességről legyen szó, valószínűleg agyalapi mirigydaganatról lehetett szó. Aminek kezelésére nem volt sok remény.

Elveszett birodalom?

Gyermek nélkül Máriának nem volt más választása, mint hogy Erzsébetet ismerje el utódjának. Bármennyire is szilárdan hitte a királynő, hogy Erzsébet fattyú, és így nem jogosult az öröklésre, ő volt az egyetlen reális örökös. Az egyetlen alternatíva, Mária, skót királynő, épp akkor ment feleségül a leendő francia királyhoz, amit sem Mária, sem Fülöp nem tudott támogatni.

Erzsébet öröklése azt fenyegette, amit Mária a legjobban szeretett: a katolikus hitet. Bár Fülöp elégedett volt azzal, hogy Erzsébet elég hívő ahhoz, hogy örököljön – és talán már azon gondolkodott, hogy a királynő halála után feleségül veszi –, Mária meg volt győződve arról, hogy nem habozna visszavezetni Angliát a protestantizmushoz. A királynőnek igaza lett. Halála után, 1558. november 17-én Anglia és Róma között megszakadt a kapcsolat, és az angol ellenreformáció utolsó pislákoló lángjai is kialudtak.

Mária életének nagy tragédiája, hogy abban a tudatban halt meg, hogy hite – és királysága – elveszett. Veszteségérzetét talán enyhítette, hogy nem tudta, mi történhetett volna, ha valóban megkapja a fiút, akire vágyott. Nyilvánvaló, hogy a fiú örökölte volna az angol trónt. Valószínűleg megtartotta volna Angliát katolikusnak, és – ha elég sokáig él ahhoz, hogy megnősüljön – kizárta volna Erzsébetet az utódlásból.

Azt azonban Mária nem sejthette, hogy még többet is örökölhetett volna. Fülöpnek már volt egy fia, Habsburg Károly asztúriai herceg (Don Carlos), aki Spanyolország örököse volt. Mire feleségül vette Máriát, fia már az elmebetegség jeleit mutatta. 1568-ban megpróbálta megölni Fülöp féltestvérét, Don Juan ausztriai herceget, bebörtönözték és hónapokon belül meghalt. Ha tehát Fülöpnek és Máriának fia született volna, ő is örökölhette volna Spanyolországot. Megszerezhette volna az egész spanyol birodalmat Amerikában és az első angol tengerentúli gyarmatokat is. Szédítő jövő állhatott volna előtte. Egy olyan birodalom ura lett volna, amely hatalmasabb, mint amilyet a világ valaha is látott.

A historytoday.com cikke alapján.