Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Bronzkori települést találtak Észak-Afrikában

Bronzkori települést találtak Észak-Afrikában

2025. március 6. 15:22 Múlt-kor

A Barcelonai Egyetem régészei fontos felfedezést tettek az észak-afrikai Maghreb-régióban, ahol feltárták az első ismert bronzkori települést.

<

A Barcelonai Egyetem régészei felfedezték a Maghreb-régió első ismert bronzkori települését.

Míg a történeti elbeszélések a föníciaiakat tartják a régió első komplex kultúrájának, amely Kr. e. 800 körül telepedett le a térségben, az északnyugat-marokkói Kach Kouchban végzett ásatások több fázisú letelepülés bizonyítékát tárták fel, amely a föníciaiak érkezése előttről származik.

Az Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmány szerint Kach Kouch történetében három közösség követi egymást, a legkorábbi a Kr. e. 2200 és 2000 közötti időszakra tehető.

A második, Kr. e. 1300 és 900 közötti időszakban mezőgazdasági közösség jelenlétét feltételezik, amely nem vándorló életmódot folytatott. Az ásatások során vályogtéglából és fából készült épületeket, sziklába vájt silókat és őrlőköveket találtak. A feltárások virágzó, terményeken alapuló, juhokkal, kecskékkel és szarvasmarhákkal kiegészített mezőgazdasági gazdaságra utalnak.

Az utolsó, Kr. e. 800 és 600 közötti szakasz a Földközi-tenger térségéből behozott helyi és idegen gyakorlatok keveredését mutatja, mint például a kerékkel esztergált kerámia, a vasszerszámok és a kő felhasználásával készült új építészeti hagyományok.

Hamza Benattia Melgarejo, a Barcelonai Egyetem (Universitat de Barcelona) Földrajzi és Történeti Karának PhD-hallgatója, az egyetem Régészeti Kutatócsoportjának tagja elmondta: „Kach Kouch az egyik első jól dokumentált példája a folyamatos településnek a Maghrebben, és egészen más történetet mesél el, mint ami hosszú ideig gondoltak: dinamikus helyi közösségek történetét mutatja be, amelyek messze nem voltak elszigeteltek.”

„A lelőhelyen végzett ásatások újabb lépést jelentenek e történelmi előítéletek korrigálása felé, és megmutatják, hogy a Maghreb aktív résztvevője volt a Földközi-tenger társadalmi, kulturális és gazdasági hálózatainak” – tette hozzá Melgarejo.

Maghrebben eddig a kevés bronzkorra fókuszáló projekt miatt átfogó munka nem született a Kr. e. második évrezred eseményeiről. Kach Kouch felfedezése azonban változást hoz ebben és összetettebb képet ad a még további feltárásra váró tájról.

A heritagedaily.com és a Barcelonai Egyetem információi alapján.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bronzkori települést találtak Észak-Afrikában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2025. tavasz: Szürke eminenciások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra