Legenda, bosszú és félreértés övezte az aranyváros keresését

2025. február 26. 10:01 Múlt-kor

Az Ibériai-félszigeten ezt a fajta hódítást már az ókorban megtapasztalták a híres Las Médulas bányával, Leónban. Ezt a rómaiak hódítottak meg és aknáztak ki a Kr. e. 3. században. Több mint 900 tonnát termeltek ki az értékes fémből, mellyel a birodalmuk kiadásainak nagy részét fedezték.

Az arany volt az oka annak is, hogy Kolumbusz 1492-es felfedezése után sok spanyol elindult Amerika gyarmatosítására. Kétségtelenül ez volt a fő ösztönzője annak, hogy a kontinensre utazzanak, amelyet még nem fedeztek fel teljesen... és nem aknáztak ki az európaiak. Úgy tűnt, a legkevésbé sem számított nekik, hogy az őslakosok mennyire ellenségesek vagy milyen nehéz a terep. A megtalálni - vagy felfedezni kívánt - kincsek jobban vonzották őket, mint bármilyen veszély taszította volna, beleértve a halált is.

Felcsillan az arany

Az aranybányászat miatt számos várost alapítottak, és az sem számított, hogy a bányászat és a település a növénytermesztésre, vagy állat tartásra szánt területekeből szakított ki darabokat. Az aranybányászat a legnagyobb növekedést az 1530-as években érte el, a mexikói Tehuantepec és Oaxaca bányáiban végzett rendszeres munkálatokkal. "Minden jól ment, amíg ezeknek az első bányák termelése csökkenni nem kezdett. A bányák kimerültek. Ettől kezdve az újabb expedíciók fő ösztönzője más lelőhelyek felkutatása volt. Minél nagyobb és gazdagabb, annál jobb" - magyarázza Carlos Canales és Miguel del Rey az "El oro de América" című könyvében (Edaf, 2016).

A történészek azt állítják, hogy éppen ekkoriban került előtérbe az amerikai hódítás új aspektusa, a felfedezőké, akik azt hitték, hogy olyan városokat vagy aranybányákat találhanak, ahol korábban európai ember nem járt. Ez volt a helyzet Cíbola esetében is, a legendásan gazdag város, melyet a gyarmati korszakban a hódítók valahol Új-Spanyolországtól északra, a mai Észak-Mexikó és az Egyesült Államok délnyugati részén sejtettek. A legenda szerint a város egyike volt a "hét városnak", amelyet európából menekült püspökök csoportja alapított, akik az arabok 711-es hódítása után menekültek el az Ibériai-félszigetről.

A történet eredeti változatában a püspökök portugálok voltak, akik Portót elhagyva átkeltek az Atlanti-óceánon, és mindegyikük saját várost alapított az amerikai kontinensen. Ez hét évszázaddal Kolumbusz érkezése előtt történt volna. Később a spanyolok megírták a saját verziójukat, amelyben a püspökök Méridából származtak, ahonnan 713-ban menekültek el.

Az új hódítók

Hernán Cortés 1521-es hódítása amellyel az Azték birodalmat gyarmatosította és ezzel új nemesfémbányákat szerzett sok más spanyol hódító ambícióját is felkeltette. A "Hét város legendája", összeolvadt Amerika meghódításának történetével. Ez abban az időben zajlott, amikor a spanyol korona Antonio de Mendoza y Pachecót, a több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező, diplomatát, katonát és politikust nevezett ki Mexikó alkirályává.

Kíséretében utazott, mint bizalmi ember, az alig 25 éves salamancai Francisco Vázquez de Coronado is. 1536 márciusában, amikor az alkirály még csak néhány hónapja volt hivatalában, Pánfilo de Narváez sikertelen floridai expedíciójának túlélői is megérkeztek Mexikóba. Ők voltak Álvar Núñez Cabeza de Vaca és három társa, akik előbb Culiacánba, majd Mexikóvárosba mentek, miután Floridából átkeltek egész Dél-Texason és az Egyesült Államok mai Új-Mexikó államának egy részén, megkerülve a Mexikói-öböl teljes partvidékét.

Expedíció az aranyvárosba

Megérkezésük után részletesen beszámoltak Mendozának hosszú és gyötrelmes útjukról, és megemlítették, hogy hallották, amint az őslakosok gazdag városokról beszéltek, amelyekben magas aranyépületek álltak. Az egyik várost meg is nevezték, Cíblát és azt is elmondták merre van. Bár figyelmeztették Mendozát, hogy nem látták, nem jártak arra, csak hallomásból tudnak a városról. Ez elegendő volt, hogy az alkirály kisebb expedíciót küldjön a megjelölt területre. A fiatal Coronadót bízta meg a vezetéssel, akit Estebanico arab rabszolga, három ferences misszionárius (Marcos de Niza, Honorato és Antonio de Santa María), valamint néhány kereszténnyé vált mexikói őslakos kísért el.

A kis csoport 1539 márciusában indult útnak Culiacánból, kifjezetten azzal a céllal, hogy az aranyvárost felkutassa. A szerzetesek és Estebanico között hamarosan nézeteltérések támadtak, mivel az előbbiek az evangelizálás szándékával indultak, az utóbbi pedig azért, hogy minél több aranyat szerezzen, és minél több őslakos nőt raboljon el, hogy saját háremet alakítson ki. "Amikor Estebanico néhány őslakostól pontosabb információkat szerzett, hogy merre van a csodálatos város, Cíbola, elhatározta, hogy néhány emberrel megelőzi a szerzeteseket, és megpróbálja egyedül felfedezni a várost. Azt remélte hírnevet és becsületet is szerezhet" - írják Carlos Canales és Miguel del Rey.

Pedro Castañeda de Nájera krónikás szerint, aki katonaként csatlakozott Coronado expedíciójához, "vakmerősége és kapzsisága hamarosan sokba került neki". Mielőtt azonban külön indult volna tovább, Estebanico és a szerzetesek kitaláltak egy kódot, ha az előbbi felfedezett valami fontosat, azt az útra szegezett keresztel jelölte meg, a keresztek mérete pedig arányos lesz a felfedezés fontosságával. Néhány nap múlva a szerzetesek keresztekre bukkantak, minden alkalommal egyre nagyobbakkra. Mígnem az egyik napon nagy méretű jel látszódott az úton, ami nagyon fontos felfedezésre utalt.

Estebanico több mint 80 mérföldre volt a szerzetesektől, amikor elérte a Zuñi Háwikuk falut, de meg volt győződve arról, hogy az élete nincs veszélyben. Az őslakosok szállást ajánlottak neki, de óvatosak voltak, és három napon át faggatták az útja valódi okairól. Estebanico fehér nagyúr felderítejéként hivatkozott magára, olyan nagyúréra, akinek sok más nép is engedelmeskedik. Az őslakosok nem hittek neki, és azzal vádolták, hogy valamelyik ellenséges birodalom kéme, amely ki akarja fosztani őket. Foglyul ejtették és végül kivégezték.

A legenda születése

"Amikor a visszatérők elmondták a szerzeteseknek, mi történt Estebanicoval, azok megijedtek, és erőltetett menetben indultak vissza Mexikóba, így semmilyen új értesülést, vagy személyes tapasztalatot nem szereztek az aranyvárosról" - mesélte Castañeda. Marcos de Niza szerzetes úgy döntött, hogy Estebanico halálát meg kell bosszúlni, ezért visszaérve azt állította az alkirálynak, hogy saját szemével látta az aranyvárost, és hogy a szomszédos városok smaragdból és más drágakövekből épültek. Sőt lakóik aranyból és ezüstből készült edényeket használnak. A misszionárius "Szent Ferenc új királyságának" keresztelte el Cíbolát, és azt állította, hogy felfedezte a hét várost is.

Mendoza alkirály és számos honfitársa fejében Cíbola hamarosan azzá a mitikus várossá vált, amelyről az 1508-ban kiadott "Amadís de Gaula" című lovagregényben is olvashattak. A könyv egyik története pont arról a hét püspökről szólt, akik a 8. században mesés kincsekkel Amerikába menekültek Spanyolországból. Ott hét aranyozott, drágakövekkel díszített várost alapított, ahol az emberek arany étkészlettel fogyasztották el ételeiket. Nem meglepő, hogy az alkirály kilátásba helyezte a nagyobb expedicíó megszervezését.

Az újabb felfedező út lelkesedést váltott ki a lakosság körében, és több mint 300 spanyol és mintegy 800 őslakos jelentkezett önként Coronado új expedíciójának kísérésére. Coronadot erre az alkalomra főkapitánnyá nevezték ki. Az expedíció katonai erejének élére Pedro de Tovart és Lope de Samaniego-t, a mexikóvárosi hadsereg kormányzóját nevezték ki. A katonai kontingens hat lovassági, egy gyalogos és egy tüzér századra oszlott. Castañeda krónikáson kívül számos nő és egyházi képviselő, köztük a fantáziadús Marcos de Niza is részt vett a vállalkozásban.

Az új expedíció

Bár az expedíciót hivatalosan a monarchia támogatta, azt elsősorban Mendoza és Coronado finanszírozta. Az előkészületek megszervezése közben az alkirály 15 fős különítményt küldött a terep felmérésére. Ez a második csoport 1539. november 17-én hagyta el Culiacánt, és miután mintegy 100 mérföldet gyalogolt észak felé, Sonora és Arizona határán őslakókkal találkozott, akik azt állították, hogy Cíbolában éltek. Ezután továbbmentek a mai Phoenix városába, Arizonába, és a Gila folyót követték, amíg a heves hóesés és a meredek hegyek arra nem kényszerítették őket, hogy megálljanak, és tábort építsenek.

"Amikor nem kaptak hírt az előőrsről, azt hitték, hogy az indiánok kiirtották őket, hogy megvédjék Cíbola hatalmas gazdagságának titkát. Ez felgyorsította Coronado embereinek indulási vágyát, és 1540. február 23-án az egész expedíció elindult Compostelából, Nueva Galicia fővárosából, amely Mexikóvárostól mintegy 600 kilométerre fekszik. Indulás előtt az alkirály megtekintette a katonák állapotát, és szónoklatot tartott. Mindannyian az evangéliumokra esküdtek, hogy vakon engedelmeskednek Coronado parancsainak" - idézi fel Canales és Del Rey.

Az aranyszínű sár

Hónapokig tartó menetelés után végre elérték a dombot, amelynek túloldalán állítólag Cíbola rejtőzött, ahogyan azt Estebanico hatalmas keresztje sejtette. Amikor a felderítő különítmény felért a csúcsra, az aranyló nap még beragyogta a szemük előtt elterülő völgyet. A völgy közepén hihetetlenül szép, aranyozott homlokzatú házakból álló falu állt. Lerohantak, hogy beszámoljanak arról, hogy végre felfedezték az aranyvárost. Amikor Marcos de Niza meghallotta a jó hírt, úgy döntött, hogy megmássza a hegyet, hogy a saját szemével is meggyőződjön a hallottak igazáról...

Amikor a második expedíció  megérkezett a "mitikus" városba, nem aranyból készült épületeket találtak, hanem szegényes, agyagból tapasztott kunyhókat. A lenyugvó nap aranysugarai a felderítő kontingens katonái számára aranyra festették a sarat. Hatalmas volt a csalódás, mivel azonban túl messzire mentek, Coronado úgy döntött, hogy még két évig folytatják a terület felfedezését. Sosem találták meg a mesés gazdagságot, de az aranyvárosok legendája tovább élt. Ez pedig alapot adott a későbbi gyarmatosításnak, amely új falvak alapításával, valamint telepesek és misszionáriusok ezreinek érkezésével járt a mai Észak-Mexikó és az Egyesült Államok délnyugati részének területén.

Az abc.es cikke alapján.