Sokkal kevesebb gladiátor halt meg az arénában, mint azt gondolnánk
2025. február 22. 10:38 Múlt-kor
Az ókori Rómában a gladiátorjátékoknak nagy hagyománya volt. Eredetileg temetési szertartás részei és zárt események voltak, s csak a legvagyonosabb előkelők engedhették meg maguknak a rajtuk való részvételt. A feltételezések szerint ezt a szokást a tőlük északara élő etruszkoktól vették át.
A hollywoodi filmeknek köszönhetően, olyan kép él bennünk, hogy a gladiátor viadalok gyakran a résztvevők haláláig tartottak. Való igaz, hogy a balszerencsés harcosok számos vérszomjas vadállattal találhatták szemben magukat az arénában, de ez nem mindig jelentett egyet a biztos halállal.
Harc a végsőkig?
A gladiátorok között olyan elítélt bűnözök is voltak, akiket például lopásért vagy betörésért ítéltek erre a sorsa. Értelemszerűen, ha nem rendelkeztek harci tapasztalatokkal, akkor csakhamar borzalmas halállal néztek szembe. Ennek a nézősereg nagyon örült, hiszen beleéléssel követték végig a gladiátorok életre-halálra való küzdelmét.
Nem meglepő, hogy a rómaiak nemcsak a játékokat imádták, de a gladiátorokat is. Akik közül a legtehetségesebbek olyan hírnévnek és megbecsülésnek örvendtek, mint napjaink szupersztár futballistái.
Commodus császár gladiátorok kíséretében távozik az arénából
A gladiátoroknak azonban nem kellett mindig halálig küzdeniük, hiszen a harcos kiképzése tetemes összeget emésztett fel, és a befektetett pénz elherdálását még a leggazdagabb iskolák sem engedhették meg maguknak. Ennek érdekében a szervezők számos kiskaput biztosítottak, hogy a résztvevők vereség esetén is élve távozhassanak a küzdőtérről. Ha az összecsapás kifejezetten élvezetes volt, mindkét résztvevő élve, és busás jutalom keretében hagyhatta el az arénát.
Ezzel szemben akkor sem volt probléma, ha a tusa untatta a nézőközönséget vagy adott esetben a császárt. Ekkor az eredményt döntetlennek nyilvánították, s így érdekesebb párosítással folytatódhatott a küzdelem.
A vesztes félnek mentsvárat nyújthatott az is, ha a vereség után kegyelemért esedezett. Értelemszerűen a magas rangú vendégek jóindulatára bízta magát, ami korántsem volt életbiztosítás.
Állatok, nők és császárok
A gladiátoroknak nemcsak egymás ellen kellett harcba szállniuk. A mérkőzésekben olyan állatok is részt vettek, mint az oroszlánok és az elefántok, de nem maradhattak ki az orrszarvúak és a bikák sem. Számos esetben olyan források is fennmaradtak, melyek medvék elleni csatáról is tudósítottak.
A Rómában található Kolosszeum még tengeri csatáknak is helyet adott (Forrás: Wikipédia / Diliff / CC BY-SA 2.5)
Kevés beszámoló szól a női gladiátorokról, habár kétségtelen, hogy léteztek ilyen harcos amazonok is. Megbecsültségük azonban közelébe sem ért a férfiakéhoz. A kegyetlenségéről ismert Domitianus császár például a rendes küzdelmek előtti látványosságként, egyfajta komikus hatás kedvéért küldte a nőket az arénába, ahol aztán törpe termetű férfiakkal kellett ölre menniük a közönség szórakoztatása érdekében. A nők egészen Kr. u. 200-ig részt vehettek ilyen megmérettetéseken, ekkor azonban Septimius Severus rendeletben tiltotta meg a női gladiátorviadalokat.
Voltak olyan uralkodók, akik kevésbé voltak ellenségesek a gladiátor küzdelmekkel kapcsolatban. Titus és Hadrianus például több alkalommal is részt vettek a harcokban. Ridley Scott klasszikusának hála Commodus uralkodó harci játékok iránt érzett szeretete a legismertebb. A filmhez hasonlóan a valóságban is az őrület jeleit mutató császár inkább a megrendezett játékokat kedvelte, melyben a vereség számára nem volt lehetséges.
A kereszténység terjedésével azonban egyre többen ellenezték ezt a brutális sportot, így Nagy Konstantin korlátozta a gladiátorviadalokat, míg Honorius császár 404-ben hozott rendeletével az egész Birodalom területén megtiltotta a játékokat és lakatot tett a kiképző iskolák kapujára.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
