„Szerencsétlenek nyögése hallatszott mindenütt” – Angelo Rotta pápai nuncius utolsó jelentése Budapestről

2025. február 5. 16:05 ArchívNet, Múlt-kor

Somorjai Ádám OSB: Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentései és távozása ‒ 1945. március 25. – április 23. című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 21. évfolyamának 4-5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Bevezetés

Angelo Rotta nuncius 15 esztendőn át, 1930-tól 1945-ig volt Budapesten. 1945. április elején utasították ki az ország területéről.

Ha a nunciusok diplomáciai jelentéseinek szövegét tanulmányozni óhajtjuk, általában a Vatikáni Apostoli Levéltár nunciatúra fondjaiban kell kutatni, amennyiben azok – mint nunciatúrai levéltár – a vonatkozó szabályzat szerinti rendszerességgel beérkeztek a Vatikánba.

Mint tudjuk, a budapesti keltezésű jelentések utolsó esztendei nunciatúrai példányai hiányosak, maga a nuncius kellett megsemmisítse azokat, mint alább olvashatjuk. 

Az eredeti, beérkezett jelentések anyagának jelentős részét a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjának levéltára őrzi, pontosabban annak utódszerve, a Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciójának levéltára. 

Ennek anyagából válogatunk a következőkben. Közöljük Angelo Rotta Budapest ostromáról és megszállásáról, a magyarországi egyházi állapotokról, valamint a Magyarországról történő távozásáról szóló jelentéseit, és Andrea Cassulo bukaresti nuncius beszámolóját Rotta bukaresti átutazásáról.

A Budapest ostromáról és megszállásáról 1945. március 25-én írt hosszabb jelentésében Rotta nuncius kitér arra, hogy 1944. december 27-én a semleges hatalmak Budapesten maradt utolsó két képviselőjével, a svéd követtel és a svájci ügyvivővel együtt még fölkereste vitéz Hindy Iván tábornokot, a fővárost védő magyar csapatok főparancsnokát, hogy lebeszéljék a harc folytatásáról, „aminek a sikeréhez semmi reményt nem lehetett fűzni: ami el fogja pusztítani a várost, és nagyon súlyos, talán jóvátehetetlen csapást mér Magyarországra. Az volt a szándékunk, hogy – amennyiben a magyar parancsnok kedvező választ ad – elmegyünk a német és esetleg a szovjet parancsnokhoz is a főváros tisztességes átadása érdekében. Balszerencsénkre Hindy tábornok azt mondta, hogy sajnálja, de nem engedhet a kérésünknek: neki mint katonának kötelessége védeni a várost, és egyébként nem tartja reménytelennek a helyzetet.”

A nunciatúra munkatársai december 26-án leköltöztek az óvóhelynek átalakított pincébe és két hónapon át ott maradtak. Szerencsére senkit nem ért bántódás.

1945. február 3-án este, uditorával együtt fölkereste Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornokot, akinek beszámolt az állapotokról és kérte, segítsen a nélkülöző lakosságon, amely még halottait sem tudja eltemetni. Rendkívül fájdalmas hatást tett rá a sebesült német katonák végtelen hosszú sora, amely mellett elhaladtak, míg a parancsnok irodájába értek: „a levegőt nem lehetett belélegezni, és a szegény szerencsétlenek nyögése hallatszott mindenütt, végtelen részvétet keltve!” Nyolc nappal később a német tábornok „egy levelet küldött [...] a szárnysegédjével, amelyben közli a döntését, hogy kiüríti Budát, és arra kér, hogy vegyem magas pártfogásomba a csaknem 10 000 sebesült német katonát, akiket a városban kell hagynia, ebből kb. 2000 embert a királyi palota föld alatti helyiségeiben.” 

A nuncius, bár nem volt hivatalos kapcsolat a Vatikán és a Szovjetunió között, az egyik beérkező orosz főtiszt révén közbenjáró sorokat írt az orosz parancsnoknak, továbbá a Vöröskeresztre bízta a sebesült német katonák sorsát. Szóban szép ígéreteket kapott, de ezekben nem nagyon bízhatott.  

Február 12-ével új, „más okok miatt nem kevésbé nehéz szakasz” következett az orosz katonák fosztogatásai és erőszakosságai miatt. „Néhány apáca is áldozatul esett a katonák brutalitásának (egyikük a szüzesség valóságos mártírjaként halt meg), de, Istennek hála, nem sok ilyen eset volt.”

Magát a nunciatúrát is kirabolták, ahonnan nagy mennyiségű gyógyszert vittek fel. Ezen túl pedig „Felnyitották a nunciatúra levéltárát tartalmazó ládákat, emiatt iratok mentek tönkre vagy szóródtak szét, de ebből semmit nem vittek el, és a földön szétszórt iratokat is össze lehetett szedni. De azért minden eshetőségre számítva jónak láttam az egészet elégetni” – írta Angelo Rotta a lentebb közölt 1945. március 25-i jelentésében. Ez a nuncius általi elégetés új információ, amelyről korábban nem volt tudomásunk. A „szépített” változat szerint ugyanis a nunciatúra belövést kapott, és ezért égett el a levéltár utolsó néhány évi anyaga.

Somorjai Ádám OSB: Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentései és távozása ‒ 1945. március 25. – április 23. című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 21. évfolyamának 4-5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.