San Francisco lakosságát 25-szörösére növelte az aranyláz

2025. január 31. 18:07 Múlt-kor

Az 1849-es kaliforniai aranyláz alaposan felbolygatta az Egyesült Államokat. Az ország számos pontjáról érkeztek kalandorok a kietlen vidékre, hogy rövid idő alatt mesés vagyonra tegyenek szert. Kaliforniára ezentúl csak az ,,új kezdet földjére” hivatkoztak, ahol kemény munkával és Fortuna segítségével mindenki megcsinálhatta a maga szerencséjét.

Ebben az időben nem sokan éltek a növénytermesztésre szinte teljesen alkalmatlan Kaliforniában, de ez az aranynak köszönhetően hamarosan megváltozott. Egy évvel később több tízezren érkeztek az arany és a vele járó gyors meggazdagodás reményében. Az 1850-es évek közepére az újonnan érkezők szám átlépte a háromszázezret. San Francisco lakossága 2 év alatt pedig 1000 főről 25000-ra duzzadt.

Egy „negyvenkilences” szerencsevadász aranymosás közben. A merész vállalkozás során csak nagyon kevesen találtak annyi aranyat, melyből tényleg meggazdagodtak.

Mindent az aranyért

Az út azonban nem volt veszélytelen, ha a bátor kalandorok a keleti parti államokból felkerekedtek a korábban indiánok által használt California Trail-en keresztül tehették meg szárazföldön a leggyorsabban a távolságot. Természetesen itt számos fenyegető tényezővel kellett szembenézniük. Míg nappal a törvényen kívüliek és az őslakosok általi támadásoktól kellett tartani, addig éjszaka az ingadozó hőmérséklet és az éhes vadállatok jelentettek elemi veszélyt az aranyra éhes szerencsevadászokra. Így nem meglepő, hogy sokan inkább hajóval, Közép-Amerikán keresztül (elhajóztak Közép-Amerikáig, ott szárazföldön átkeltek a Nyugati partra, majd ismét hajóval Kaliforniába utaztak) vagy az egész amerikai kontinenst megkerülve érkeztek meg a Nyugati partra.

Az először érkezők számítottak a legbátrabbaknak, ezért különlegesen nagy megbecsülést vívtak ki maguknak és érkezési évükre hivatkozva csak ,,negyvenkilenceseknek” nevezték őket.

Aranyat többféle módon leltek, például ,,szitázással”. Ekkor a bányászok, fémből készült szitáikat vagy serpenyőiket a folyó vízébe merítették, majd lassú kézmozgással elkezdték rázni. Ekkor a különböző szennyeződések eltűntek és csak az arany maradt szitáikban, némi folyami kavics kíséretében.

Ha valaki aranymosásra adta a fejét számos eszközzel kellett felvérteznie magát: elengedhetetlen volt a megbízható ásó vagy csákány, illetve a fentebb említett speciális szita vagy bányászati serpenyő, valamint megfelelő mennyiségű tartós ellátmány.

Egy bányász úton Kaliforniába. A sikeres aranymosáshoz számos drága eszközzel kellett rendelkeznie a kalandoroknak.

Mesés gazdagság?

Azok az üzletemberek, akik ellátták felszereléssel és élelemmel a bányászokat gyakran jóval nagyobb vagyonra tettek szert, mint a szerencsevadászok. Hiszen bevételük nem függött a szerencsétől.

Ha egy folyóról elterjedt, hogy benne aranyat vagy netán kevésbé értékes ezüstöt találtak, akkor a következő nap már népes sátortáborok borították a területet. Ha a hír igaz volt, ezek a rögtönzött települések hamar népes és virágzó városokká alakultak, ahol nem volt hiány a fogadókból és különböző szalonokból sem. Amint elfogyott az arany a népesség hamar szétszéledt és a települések az enyészetté lettek. A fokozódó aranyéhség következtében a bányászok az őslakosok területeire is szemet vetettek, akik nem voltak hajlandóak harc nélkül feladni az otthonukat. Mindhiába, a bányászok létszámfölénye és kapzsisága könnyen győzedelmeskedett az indiánok felett.

Az aranyláz következtében sokan mesés gazdagságra tettek szert, míg mások tetemes adósságba verték magukat a drága felszerelések miatt és gyakorlatilag üres kézzel, kisemmizve tértek haza.