Szocialista divat alulnézetből
2024. november 27. 16:05
„Segítsetek! Ne vesszünk el a Hajdú-Bihari-pusztába!” Fájdalmas és kétségbeesett kiáltást keltezett a bihari szél 1959. július 24-én. A segélykiáltás – levél formájában – Debrecenből tartott a fővárosba, s azon belül is a József körútra, a Ruhaipari Tervező Vállalat postaládájába. A kézírás címzettje Nádor Vera, az akkori Magyarország elismert divattervezője, s a hazai divatélet egyik legképzettebb, legnagyobb tekintéllyel bíró alakja volt. Mi késztethette rá a levél szerzőjét, hogy ilyen hangvételű levelet írjon? Hiszen a hazai divat- és női lapok tanúsága szerint két éve már, hogy a divatkövetés terén markáns változás állt be az államszocialista Magyarországon, amely a mennyiség, s kiváltképp a minőség terén jelentett nagyobb ugrást a korábbi időszakhoz képest.
Tömő Ákos: A törött Divattükör – Alulnézetben a szocialista ruhaipar című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
„Segítsetek! Ne vesszünk el a Hajdú-Bihari-pusztába!” Fájdalmas és kétségbeesett kiáltást keltezett a bihari szél 1959. július 24-én. A segélykiáltás – levél formájában – Debrecenből tartott a fővárosba, s azon belül is a József körútra, a Ruhaipari Tervező Vállalat (a bevezető főszövegében a továbbiakban: RTV) postaládájába.
A kézírás dőlt betűinek címzettje Nádor Vera, az akkori Magyarország elismert divattervezője, s a hazai divatélet egyik legképzettebb, legnagyobb tekintéllyel bíró alakja volt. Mi késztethette rá a levél szerzőjét, hogy ily kilátástalan levelet írjon?
A hazai divat- és női lapok tanúsága szerint ugyanis két esztendeje már, hogy a divatkövetés terén markáns változás állt be az államszocialista Magyarországon, amely a mennyiség, s kiváltképp a minőség terén jelentett nagyobb ugrást a korábbi időszakhoz képest.
Néhány nappal korábban, 1959. július 6-án egy másik levél is belekerült a Magyar Posta leveleszsákjába.
Ekkor ugyancsak Debrecenből, a helyi Ruhagyár két fiatal tervezője bátorkodott írni saját javaslataikkal a divatirányítás másik fellegvárának, az Iparművészeti Tanácsnak.
A felmerülő ötletek között egyaránt szerepelt a divatbemutatókon való részvétel, a naprakész szakmai ismeretek elsajátítása iránti vágy, és a főváros nyújtotta lehetőségek megragadása.
Mint írták: „ha ezek a feltételek összevonva biztosítva vannak, számunkra, eredményesebb munkát tudunk végezni.”
Az, hogy érkezett-e személyes felelet, vagy netalán gyógyír a fentebb idézett levelekre, az eltelt hatvanöt év távlatából már a múlt homályába veszett.
A kutatások során eddig feltárt levéltári dokumentumokból nem derült ki, történt-e változás eme konkrét ügyekben, ám ha kissé megkaparjuk a papírok érdes felületét, pillanatfelvétel gyanánt sajátos betekintést nyerhetünk az ötvenes évek végi Magyarország öltözködéskultúrájába és az emögött meghúzódó szocialista erkölcsök és ethosz megújhodásának kísérletébe, annak minden gondjával és ellentmondásával együttvéve.
Tömő Ákos: A törött Divattükör – Alulnézetben a szocialista ruhaipar című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
