Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
2024. augusztus 14. 09:05 Múlt-kor
Amikor az SS-tiszt a szemébe nézett, a 26273-as számú fogoly úgy érezte, mintha egy fejszét vágtak volna a koponyájába, majd egy pillanat múlva meghallotta a határozott, acélkemény szót: „Ezt!” Lesütötte a szemét, majd mikor kinyitotta, látta, hogy az SS-tiszt rámutat. Ekkor valami összeomlott Franciszek Gajowniczek lelkében, és keservesen felkiáltott: „A feleségem! A gyermekeim!” Miközben dermedten állt és halálos ítélete visszhangzott fejében, valahonnan a kétségbeesés éjsötét kútjának legmélyéről szavakat hallott, amelyeknek értelme lassan bontakozott ki előtte. „Lengyel katolikus pap vagyok, vigyenek engem helyette, mert neki felesége és gyermekei vannak.” A csendes, de határozott felszólalás hihetetlenül, már-már szürreálisan hangzott. Karl Fritzsch táborparancsnok-helyettes egy pillanatig hezitált, majd parancsot adott embereinek, hogy a papot vegyék ki a sorból. A válogatás után az önfeláldozó Maximilian Maria Kolbe ferences szerzetest örökre elnyelte az auschwitzi haláltábor hírhedt 13-as blokkja, 1941. augusztus 14-én méreginjekcióval végeztek vele.
Maximilian Kolbe egy lengyel bába és egy német takács gyermekeként Rajmund Kolbe néven látta meg a napvilágot 1894 januárjában, az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó Lengyel Királyság egyik településén, Zdunska Wolában. A fiatal Rajmund élete 12 éves korában, 1906-ban egy látomás hatására gyökeresen megváltozott.
„Azon az éjszakán megkérdeztem a Szűzanyát, hogy mi a szándéka velem. Ekkor két korona jelent meg kezében, egy fehér és egy vörös, és arról érdeklődött, hogy elfogadnám-e valamelyiket. A fehér a tisztaságot, a vörös a mártíromságot jelképezi. Ekkor azt válaszoltam Szűz Máriának, hogy mindkettőt elfogadnám” – emlékezett vissza később a látomására.
A jelenés elementáris hatást gyakorolt Rajmundra, aki a következő évben belépett a ferences rendbe. A noviciátus (a szerzetesrendbe való felvétel előtti próbaidő) 1910-ben kezdődött Kolbe számára, ekkor kapta a Maximilian nevet is. 1914-ben letette a szerzetesi fogadalmat és felvette a Maria nevet. Ezután Róma következett, ahol a Nemzetközi Ferences Kollégiumban tanult és teológiai doktorátust szerzett, 1918-ban pappá szentelték.
Hazatérve Lengyelországba, 1922-ben elindította a Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja című vallási folyóiratot, amely rövid idő alatt igen népszerűvé vált a katolikus lengyelek körében. Ez nagy lökést adott Kolbénak, aki a kolostoralapításon gondolkodott. Álma 1927-ben vált valóra, amikor a Varsótól 42 kilométerre nyugatra fekvő Teresinben megalapíthatta a Szűz Mária tiszteletére elnevezett ferences kolostort, Niepokalanówot (jelentése: a Szeplőtelen városa).
A lánglelkű szerzetes ezután Japánban végzett missziós tevékenységet, hogy a távoli országban is híveket szerezzen Jézus édesanyjának. A Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja című kiadványa tízezer példányban jelent meg a felkelő nap országában. Hat év múlva rendházfőnökként tért vissza Niepokalanówba, ahol a második világháború kezdetére már több mint 700 szerzetes élt és dolgozott. Kolbe nyomdagépeket vásárolt és több tízezres példányszámban megjelenő, gyermekeknek szóló folyóiratot indított.
Az auschwitzi pokol 1944-ben
Lengyelország német megszállása 1939 őszén azonban mindent megváltoztatott a katolikus kolostorban. Kolbét már szeptemberben letartóztatták és elkobozták a nyomdagépeket. A több mint két hónapos fogság nem törte meg a szikár testalkatú ferences szerzetest, aki szabadulása után illegális újságot indított, amelyben rendszerint éles kritikával illette a náci megszállókat. Az általa irányított kolostor menedéket adott a menekülteknek és az üldözött zsidóknak is. A Gestapo azonban résen volt: 1941 februárjában négy rendtársával együtt letartóztatták Kolbét, aki májusban már az auschwitzi megsemmisítőtáborban szállította a legyilkolt foglyok holttesteit.
1941 júliusában a barakkjukból megszökött egy fogvatartott és Karl Fritzsch táborparancsnok-helyettes tíz személyt választott ki, hogy példát statuáljon és elejét vegye a további hasonló próbálkozásoknak. A kiválasztottakra lassú kínhalál, kiéheztetés várt. Franciszek Gajowniczek, a lengyel hadsereg őrmestere is közéjük került. Gajowniczek kétségbeesett felkiáltására Kolbe, az 16670-es számú fogoly válaszolt, felajánlván életét a családos őrmesterért cserébe.
A közös cellában a ferences szerzetes imádkozásra biztatta a halálra ítélt foglyokat, akik közül két hét elteltével már csak ő volt életben. Kolbéval végül 1941. augusztus 14-én méreginjekcióval végeztek. Testét másnap, Nagyboldogasszony (Mária mennybevétele) napján hamvasztották el.
Franciszek Gajowniczeket 1944 októberében a sachsenhauseni koncentrációs táborba szállították és megérte a tábor szövetségesek általi felszabadítását. Öt évet és öt hónapot töltött összesen a haláltáborokban. Szabadulása után fél évvel újra megölelhette feleségét, akivel annak 1977-ben bekövetkezett haláláig együtt élhetett. Gajowniczek 1982. október 12-én a Vatikánba látogatott, ahol II. János Pál pápa vendégeként részt vehetett Maximilian Maria Kolbe szentté avatásán. II. János Pál a „szeretet mártírjának” nevezte honfitársát és vértanúként avatta szentté az egykori ferences szerzetest. Gajowniczek 1995-ben, 93 éves korában hunyt el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
