Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok

2024. május 21. 08:20 Múlt-kor

A magyar csapatokat az ország számos részéből kiszorító téli hadjáratot követően a honvédsereg szorult helyzetbe került: a Duna felsőbb szakaszai felett megszűnt a magyar ellenőrzés, és a főváros védelme kizárólag akkor lett volna biztosított, ha szinte minden magyar csapatot ide összpontosítanak. Emellett tett hitet Perczel Mór tábornok is, azonban a móri csatavesztést követően kevesen voltak hajlandóak rá hallgatni.

A várost végül január 5-én ürítették ki a magyar csapatok, a helyükre rövidesen Windisch-Grätz császári tábornok osztrák és olasz csapatai érkeztek. A császáriak a várparancsnok (és kiváló hadmérnök) Heinrich Hentzi von Arthurn vezetésével nem tétlenkedtek, a várat (amely már legutóbbi, 1686-os ostromakor is korszerűtlennek számított) a lehetőségekhez mérten igyekeztek védhetőbbé tenni.

A falak és bástyák feljavításra kerültek, a Dunához vezető vízmű (a várnak nem volt saját vízellátása) védelmét a Lánchíd budai hídfőjével összekötött cölöprendszerrel oldották meg. A védművek tetején 92 löveg várta az ostromlókat.

Az április 22-ei győztes komáromi csata után a magyar erők hatékonyan körbe tudták keríteni Budát: Kmety György hadosztálya, Knezich III., Aulich Lajos II. és Nagysándor József I. hadteste négy irányból tartotta zár alatt az erősséget.

Görgei Artúr, a felvonult sereg főparancsnoka május 4-én a tisztességes hadifogság ígéretével szólította fel a védőket a megadásra, emellett ígéretet tett arra, hogy Pest felől nem löveti a várat, cserébe a várból se lőjék a Duna túlpartján fekvő várost.

Hentzi Pest megkíméléséért cserébe azt követelte, Görgei hagyjon fel az ostrommal, és később valóban súlyos károkat okozott Pest korabeli épületeiben tüzérségével.

Görgei elsőként Kmety csapatait és lövegeit indította a már említett vízvédmű ellen, e támadás azonban kudarcot vallott, és maga Kmety is megsebesült. Görgei további tüzérségi eszközöket rendelt Komáromból, amelyeket Guyon Richárd útnak is indított, és május 8-án megérkeztek Buda alá, 16-ára pedig el is helyezték őket állásaikban a Naphegyen.

Ez idő alatt is rendszeresek voltak a védők és az ostromlók között a harcok, elsősorban a Vízivárosban, ahová 11-én a védők ki is törtek, hogy összegyűjtsék sebesültjeiket.

Május 16-án az újonnan érkezett lövegek már rést nyitottak a falon, és május 17–18 éjszakáján a magyar csapatok rohamot kíséreltek meg, amelyet azonban a császáriak visszavertek. Az éjszakai műveletekkel Görgei nem hagyott fel, fontos volt, hogy a védők ne tudják, mely éjszakán jön valódi támadás és mikor zajlik csupán zavaró támadás.

Május 21-én hajnali három óra tájt a magyarok minden lövege a Várra zúdította tüzét, a rés felé Nagysándor csapatai indultak meg, míg a sereg többi része más-más irányból közelítette meg az erősséget. A behatolás nehéz volt, azonban a demoralizált, sok esetben kényszersorozott védők hamar megadták magukat, miután egyre több magyar katona jutott be.

Josef Anton Strassgschwandtner festményének metszetváltozata

Reggel hétre vége volt a harcoknak, amelyek során maga Hentzi tábornok is életét vesztette (több visszaemlékezés szerint a későbbi országgyűlési képviselő és zalai főispán Hertelendy Kálmán golyója által).

A harcok végső mérlege a császáriak részéről 710 halott volt, és 4200-an kerültek hadifogságba, míg Görgei csapataiból 368-an estek el, és mintegy 700-an sebesültek meg.

A honvédsereg nagy mennyiségű fegyvert és muníciót zsákmányolt, többezer fős veszteséget okozott a császáriaknak, és nem utolsósorban hatalmas morális és politikai jelentőségű győzelmet aratott, még ha sokan vitatták és vitatják ma is Buda jelentőségét a szabadságharc kontextusában.

1849. május 21-ét méltán tartják a dicsőséges tavaszi hadjárat ékkövének, azonban e napon a szabadságharc végső sorsa is megpecsételődött: ugyanekkor állapodott meg Ferenc József császár I. Miklós orosz cárral utóbbi magyarországi beavatkozásáról.