A halhatatlanságra vágyó s élete nagy részében az örök élet elixírje után kutató Csin Si Huang-ti kínai császár végül kénytelen volt beletörődni az elmúlásba. Mivel az uralkodó nagyságát abban az időben a pompázatos túlvilági kísérete alapján ítélték meg, több tízezer alattvalójától várta el, hogy kövessék a halálba, de legalább a sírkamrájába. A Kínát első ízben egyesítő uralkodó tanácsnokai azonban egy zseniális ötlettel emberek tízezreit mentették meg a korai végtől.

Az ambiciózus uralkodó, Jing Cseng eredetileg nem trónörökösként jött a világra. S még az sem biztos, hogy valóban királyi vérvonallal rendelkezett. A Kína nyugati területeire kiterjedő Csin államban édesapja, a későbbi Csuang-hsziang király tíz évvel fia születése után, Kr. e. 270 körül szerezte meg a hatalmat, ám csupán három éven át élvezhette. Halála után a még kamaszkorú fia egy gazdag kereskedő, Lü Buwei segítségével kormányozta az államot. Számtalan pletyka forrásává vált az a körülmény, hogy a fiatal király édesanyja eredetileg Lü felesége volt, s csak később lett Csuang-hsziang ágyasa.

Cseng a nagykorúsága elérése után (körülbelül 21-22 évesen) magához ragadta a hatalmat, miután leverte az édesanyja szeretője által szervezett felkelést. Tökéletesen látta, hogy a korábban sohasem egységes, hat államra tagolódó Kína fejlődése, nyugalma és stabilitása csak akkor lesz biztosítva, ha a hűbérurak és királyok közti háborúskodás megszűnik.

Az elkövetkezendő hét-nyolc év a helyi előkelőségek hatalmának visszaszorításával telt, majd az újjászervezett, s legnagyobb területű Csin állam egész erejével az egymás elleni harcok során meggyengült Han, Jan, Csao, Csu és Wei államok ellen fordult. A korszerűen felszerelt, számszeríjakkal ellátott, fegyelmezett, ám sokszor brutális, foglyokat sohasem ejtő seregeivel kilenc év folyamatos háborúskodás után minden ellenállást felszámolt, s a történelemben először Kína egyesült. Az új állam fővárosa Hszian lett, az uralkodó tien-ce (Ég fia) titulusát Csin Si Huang-ti (Csin első császára) címre változtatta.

A reformcsászár

Az uralkodó Kr. e. 221 után hozzálátott az embert próbáló feladathoz: a független területekből, különböző államokból s gyakran az azokon belül is egymással ellenségeskedő tartományokból egy erős és központosított császárságot hozott létre. A császár egységesítette a súly- és hosszmértékegységeket, sőt bevezette az egységes írásrendszert (előtte a különböző tartományokban más és már írást használtak). Közös fizetőeszközt teremtett, a középen négyzet alakban lyukas ban-liangot, és még arra is volt gondja, hogy a lovas kocsik tengelyhosszát megszabja. Ez utóbbi intézkedés azért volt fontos, mivel a − még a későbbi Római Birodaloménál is hosszabb − úthálózatának 15 méter széles útjain előre kialakított vájatokban haladtak a járművek.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz különszám számában olvasható.