Szentszéki legátusok és nunciusok Magyarországon
A középkor folyamán a pápa által egy országba küldhető legrangosabb követek legtöbbször kiemelkedő képességű, tapasztalt diplomaták és rendszerint bíborosok voltak. A legátusok jogkörét a szentatya pontosan meghatározta. Küldetésük célja igen változatos lehetett: ítéletet mondtak egyházfegyelmi ügyekben, képviselték a Szentszék érdekeit, elősegítve a pápa és az egyes udvarok közötti konfliktusok rendezését, békét teremtettek akár ellenséges uralkodók, akár belpolitikai viszályok közepette. Részt vettek a „hitetlenek” ellen indított keresztes hadjáratokban: pénzt gyűjtöttek, katonákat toboroztak, sőt ha kellett, még fegyvert is ragadtak.
Az Árpádok érdekei
Az első ismert szentszéki követ Magyarországon Azo püspök volt, aki XVIII. János pápa (1004–1009) megbízásából 1009-ben minden bizonnyal a pécsi püspökség alapítása miatt tartózkodott hazánkban. A küldöttek egyik legfontosabb tevékenysége az adott ország egyházi ügyeire terjedt ki. 1192-ben Gregorio de Sancto Apostolo bíboros László király szentté avatása végett jött hazánkba, Jakab legátus 1232-ben Róbert esztergomi érseket támogatva részt vett az egyház számára számos kedvezményt írásba foglaló beregi egyezmény létrejöttében. Különös figyelmet érdemel Valtero bíboros 1176-i követsége, aki azért érkezett Győrbe, hogy a salzburgi érseki szék betöltéséről döntsön. Az ügy szempontjából semleges helyszínt az indokolta, hogy ő a császár jelöltjével szemben a pápáét támogatta.
A legátusok egyik legkényesebb feladata a pápa és az egyes uralkodók közötti megromlott kapcsolatok helyreállítása volt. Teuzo bíboros II. Orbán pápa (1088–1099) küldötteként 1091-ben azért kereste fel Szent László királyt, hogy ismerje el az általa elfoglalt Horvátország felett az egyházfő hűbéri jogait, és ha meg akarja tartani új hódítását, tegyen vazallusi esküt. Miután László király ettől mereven elzárkózott, a bíboros eredmény nélkül távozott. II. Paszkál (1099–1118) idején aztán fordult a helyzet: a hazánkba érkező legátusok már a császár ellen kérték a magyar király támogatását. III. Sándor pápa (1159–1181) idején Pietro di Mizo és Giulio, valamint Manfredo di Lavagna bíborosok II. Géza, majd annak halála után III. István királlyal a főpapi székek betöltését szabályozó megállapodást, ún. konkordátumot hoztak tető alá.
Pápai követek többször léptek fel békeközvetítőként. Hugó clunyi bencés szerzetes és Richárd püspök 1051 vagy 1052 őszén a III. Henrik császár és I. András magyar király közötti háború békés lezárása érdekében érkezett. Gregorio di Crescenzi bíboros és Konrád mainzi érsek 1200-ban az Imre király, András herceg, valamint Lipót osztrák herceg közötti viszály elsimítására kapott megbízást. A Babenberg-örökségért viaskodó IV. Béla magyar és II. Ottokár cseh király kibékítése, majd később Béla király és István ifjabb király viszályának elsimítása pedig Velasco ferences szerzetes feladata volt.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz számában olvasható.