Változó Sisi-képek a filmvásznon
Erzsébet királyné magyarországi kultusza már életében megkezdődött, a bécsiek viszont az utolsó éveiben nem sok érdeklődést mutattak iránta. Ez akkor változott meg, amikor 1898. szeptember 10-én merénylet áldozata lett. Hamarosan felismerték, hogy a boldogtalan császárné története rendkívül „piacképes”, és tömegével kezdték el árusítani a portréit, valamint az arcképével díszített emléktárgyakat. Már a halálát követő évben megjelentek az első róla szóló könyvek, hamarosan pedig regények, színházi darabok és némafilmek hősnője lett, amelyek a valóság elemeit átírva, romantikus színezetben mesélik el az életét.
Először 1920-ban, a Das Schweigen am Starnbergersee (Néma csend a Starnbergi-tónál) című alkotásban jelent meg a filmvásznon a híres koronafrizuráját viselő, rejtőzködő, mélabús császárné alakja, aki bevallja a főszereplőnek, II. Lajos bajor királynak, hogy ugyanolyan magányos, mint ő. Egy évvel később pedig – szintén Ralf Raffé rendezésében – elkészült az első némafilm, a Kaiserin Elisabeth von Österreich, amelynek címszereplője lett.
Egy kis flört belefér?
A forgatókönyv a császárné unokahúga, Marie Louise von Wallersee-Larisch emlékiratai alapján és segítségével íródott. A filmben önmagát alakító, 62 éves Larisch grófné, aki az 1889-es mayerlingi tragédiában játszott szerepéért kegyvesztett lett, a saját nézőpontjából és főként magánéleti elemekre koncentrálva mutatta be Erzsébetet. A magas és karcsú Carla Nelsen színésznő alakításában a császárné sokat jótékonykodik, de időnként fölényes, és szívesen flörtöl férfiakkal. A valóságban viszont még az udvartartás azon tagjai is tudták, hogy a házastársi hűség szobrát lehetett volna róla megformálni, akiktől a hűtlenségéről szóló rosszindulatú pletykák kiindultak.
Larisch grófné tekintélyes honoráriumot kapott azért, hogy kiteregesse nagynénje magánéletét, ennek köszönhetően ekkor adták el először „bulvártermékként” a császárnét. A Berlinben bemutatott, szenzációhajhász alkotást sem Ausztriában, sem hazánkban nem játszották a mozik. A német filmgyár több bécsi vállalatnak ajánlotta fel a vetítés jogát, de az osztrák bizottság méltatlannak és kegyeletsértőnek bélyegezte a mozgóképet, és gyorsan vissza is küldte Berlinbe. Akkoriban úgy gondolták, illetlen dolog egy uralkodóné privát életét és érzelmeit bemutatni, még akkor is, ha a jelentősen kiszínezett valóság csupán odáig merészkedik, hogy a filmvásznon Sisi szorosan közel húzódva áll imádójához, aki megcsókolja a kesztyűt viselő kezét.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz számában olvasható.