A hétgyermekes kőbányai munkáscsaládból az országos ismertségig jutó Karády Katalin útja kiválóan szemlélteti a XX. századi magyar történelem ellentmondásait és viszontagságait. A bántalmazó otthonból a boldogtalan házasságba menekülő Kanczler Katalint Egyed Zoltán színikritikus fedezte fel, majd – ígéretének megfelelően – színésznőt csinált belőle. Az 1939-es első filmjétől, a Halálos tavasztól kezdve felfelé ívelt a csillaga: a nők árgus szemekkel figyelték a frizuráját és ruhatárát, a férfiak pedig megigézve nézték a filmjeit, hallgatták a lemezeit.

Az Egy tál lencse és A makrancos hölgy sztárját az 1944-es német megszállás után a hírszerzés főnökével, Ujszászy István tábornokkal folytatott viszonya és zsidó kapcsolatai miatt a Gestapo letartóztatta, a börtönben súlyosan bántalmazták. Miután szeptemberben kiszabadult, zsidó gyermekeket mentett, amiért 2004-ben posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést.

A kommunista hatalom nem kért az „úri világot” képviselő Karádyból, aki csak vidéken léphetett fel. Szerelme, Ujszászy tábornok előbb a szovjetek, majd 1948-ban az ÁVH fogságába került, további sorsa máig ismeretlen, a színésznő pedig a fojtogató légkörből 1951-ben szökött el. Ausztria, majd Svájc és Belgium után Brazíliában telepedett le.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tél számában olvasható.