Hat magyar Nobel-díjas lenyűgöző története

2023. október 2. 15:00 MTI, Múlt-kor

Bárány Róbert

Az 1876-ban, Bécsben született Bárány 1915 októberében, orosz hadifogságban értesült arról, hogy neki ítélték az 1914. évi fiziológiai avagy orvostudományi Nobel-díjat „a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkásságáért”.

Bárány Róbert

Az emberi fül feladata nemcsak a hallás, hanem a belső fülben található egy folyadékkal teli szerv, amely a test egyensúlyát biztosítja, és amelynek működését korábban csak állatkísérletekben vizsgálták. Báránynak feltűnt, hogy azok a páciensek, akiken vizsgálat előtt fülmosást végzett, gyakran elszédültek – de csak akkor, ha a víz túl hideg vagy túl meleg volt. A szédülést nystagmus, a szemgolyó akaratlan, ritmikus ide-oda mozgása kísérte. A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg (ezt nevezik Bárány-féle kalorikus reakciónak), és hiánya vagy kóros volta az egyensúlyrendszer zavarát jelzi. E reflex vizsgálata a Bárány-féle félremutatási kísérletekkel alkalmasnak bizonyult a kisagyvelő mint a mozgási műveltek központja daganatos vagy tályogos gócainak kimutatására is.

Szent-Györgyi Albert

A Budapesten született orvos és biokémikus 1917-ben diplomázott, majd külföldön folytatott biológiai, gyógyszertani, bakteriológiai tanulmányokat. Cambridge-ben szerzett kémiai doktorátust, és megismerkedett az elektronfizikával, a kvantummechanikával is. Első tanulmánya a sejtlégzés mechanizmusával foglalkozott, kísérletekkel igazolta az oxidáció-redukció elektronátadási folyamatát. Ekkoriban figyelte meg először, hogy egy jellegzetes oxidációs folyamat valamiért lassúbb a vártnál, ami redukáló anyag jelenlétére utalt.

Szent-Györgyi Albert 1950-ben (Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára)

Ezt az anyagot a mellékvese mellett a káposztából és a narancsból is sikerült kivonnia, és ignóznak (nemismerem-cukornak), majd – mivel az anyagnak feltételezései szerint hat szénatomja volt – a tudóstársai számára elfogadhatóbb hexuronsavnak nevezte el (a hex görögül hatot jelent). 1931-ben immár Szegeden, a magyar származású amerikai Joseph Svirbely kémikussal folytatott kísérletei bizonyították, hogy ez az anyag a C-vitaminnal azonos, amelyet addig kémiailag nem ismertek, csak skorbutellenes hatásáról tudtak.

Szent-Györgyit 1934-ben jelölték az orvosi Nobel-díjra, de azt csak 1937. október 28-án ítélte neki a svéd Karolinska Intézet. Az 1937. évi élettani és orvosi Nobel-díjat az indoklás szerint „a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért” kapta meg, „különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”.

Wigner Jenő

A fizika úttörőjének számító Wigner Jenő a fasizmus elől költözött az Egyesült Államokba. A II. világháború idején Szilárd Leó és Einstein mellett tagja volt annak a fizikus csoportnak, amelynek sikerült meggyőznie Roosevelt elnököt arról, hogy az Egyesült Államoknak, a németeket megelőzve, ki kell fejleszteni az atombombát. 1945 márciusában azonban a programban résztvevő fizikusok nevében Szilárd Leó  által megfogalmazott, az atombomba azonnali bevetése ellen érvelő memorandumot Wigner is aláírta.

Wigner 1946-tól Oak Ridge-ben dogozott, ahol kutatási igazgatóként az atomerőművek építésének és fenntartásának lehetőségeivel, a hűtőanyagok megválasztásával és a hőelvonás problémakörével foglalkozott. Ezért nevezték a „világ első reaktormérnökének”. Ő javasolta a grafitos lassítás helyett a vízzel történő lassítást és hűtést. A fizikai Nobel-díjat 1963-ban vehette át „az atommagok és az elemi részecskék elméletének fejlesztésért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezésért és alkalmazásáért”.

Gábor Dénes

Budapesten született, első találmányát tízéves korában nyújtotta be, tizenöt évesen már laboratóriumot rendezett be otthonukban. A holográfia – a görög holosz (teljes) és gráfia (írás) – gondolatát 1947-ben fogalmazta meg, de az ötlet tizenhét éves korától izgatta. A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló képrögzítő eljárás, amelynek segítségével a tárgyról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre. A technológia alapjait a hagyományos, szórt fényforrásokat használva dolgozta ki, a gazdaságos megvalósítást azonban csak a fényhullámok intenzitását felerősítő lézer alkalmazása tette lehetővé 1961-ben.

Gábor Dénes 1971-ben

A holográfia lényege, hogy – a fényképezéssel ellentétben – a kép nemcsak a fényhullámok intenzitását rögzíti, hanem – mivel a tárgyat koherens (interferenciaképes) fény világítja meg – a tárgyhullám és a referenciahullám találkozásakor fellépő interferenciaképet is. Az előhívott hologramot csupán a referenciasugárral megvilágítva rekonstruálódik a tárgyhullám, azaz a háromdimenziós kép. Gábor A holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséért 1971-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat.

Kertész Imre

Az író első regénye, a Sorstalanság néhány pozitív kritika mellett nem váltott ki jelentős hatást. Irodalmi munkássága a rendszerváltozást követően vált elismertté, elsősorban harmadik regénye, a Kaddis a meg nem született gyermekekért (1990), illetve a Sorstalanság tizenhárom éves keletkezési folyamatát bemutató Gályanapló megjelenésével. A 2000-es évek elejére, elsősorban regényeinek németországi kitörő sikere nyomán, nemzetközileg elismert íróvá vált, műveit több nyelvre lefordították, világszerte kitüntetéseket és díjakat vehetett át (Kossuth-díj, Pour le Mérite, Herder-díj stb.).

Kertész Imre a Szegedi Tudományegyetemen, 2007. (Wikimedia Commons / Segesvári Csaba / CC BY-SA 4.0)

Ennek csúcspontjaként 2002. október 10-én a Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentette, hogy az az évi irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre magyar író kapja Sorstalanság című regényéért. Az Akadémia külön méltatta Kertész Imre kompromisszumot nem ismerő témaválasztását és stílusát, és hogy munkásságában arra igyekszik fényt deríteni, miként élhetik túl egyének a társadalom brutalitását és barbarizmusát. Az Akadémia szerint „Kertész nem rendkívüli, egyedülálló tényként tekint auschwitzi emlékeire, hanem mint az egyetemes emberi degradáció példájára.” A díjat XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodó adta át Kertész Imrének Stockholmban, 2002. december 10-én.

Karikó Katalin

1955. január 17-én született Szolnokon, iskoláit Kisújszálláson végezte. Már általános iskolában megmutatkozott kiemelkedő érdeklődése a biológia iránt, hamarosan tanulmányi versenyeken is brillírozott. 1973-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait Szegeden, és doktorrá is itt avatták 1983-ban.

Karikó Katalin 2021. május 21-én a Szegedi Tudományegyetem központi épülete előtt, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus szobránál (Wikimedia Commons / Szegedi Tudományegyetem / CC BY-SA 4.0)

1978-tól, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont alkalmazottjaként kezdett el vírusokkal foglalkozni, 1985-től az Egyesült Államokban folytatta kutatásait. Az mRNS-sel, azaz hírvivő-ribonukleinsav terápiás felhasználásával kapcsolatos kutatásait a Pennsylvaniai Egyetemen kezdte meg. Első pályázatát 1990-ben a kétkedő illetékesek azzal utasították vissza, hogy „az mRNS nem való terápiára, hiszen azonnal lebomlik”.

1998-tól dolgozott együtt Drew Weissmannal, a kettejük által kifejlesztett vakcinatechnológiát – amelyben a kívánt mRNS-eket enzimek alkalmazásával készítették el – 2005-ben szabadalmaztatta az egyetem. A módosított mRNS-ekkel célba juttatott vakcinák a 20. század során megszokott, elölt vírust alkalmazó vakcináknál sokkalta hatékonyabban váltanak ki megfelelő immunválaszt, amely felkészíti a testet az „éles” fertőzés elleni védekezésre, és gyorsabban is fejleszthetők ki újabb kórokozók elleni oltások.

A Karikó és Weissman által kifejlesztett technológiát alkalmazta az amerikai Pfizer és a német BioNTech cég a közösen kifejlesztett, az elérhető oltások közül a leghatékonyabbnak bizonyuló COVID-19 koronavírus elleni vakcinában, amelyet a világ minden táján nagy sikerrel alkalmaztak. A kutatópáros szinte egy csapásra vílághírnévre tett szert.

2023. október 2-án jelentette be a Svéd Akadémia, hogy az orvosi-élettani Nobel-díjat Karikó és Weissman megosztva kapja. Ilyen elismerésben utoljára magyar tudósként Békésy György részesült 1961-ben.