Bonaparte Napóleon konzul, kihasználva az amiens-i békével (1802. III. 27.) Franciaországra köszöntő nyugalmat, megváltoztatja a konzulátus alkotmányát (1799. XI. 9.). Az augusztus 2-i szenátusi határozat örökös konzullá nevezi ki. Napóleon azonnal számos reformot vezet be. Államfőként széles körű hatalmat biztosít magának. Névleg van ugyan mellette két másik konzul is - Jean Jacques Régis de Cambacér?s és Charles François Lebrun -, ám az ő politikai befolyásuk eleve rendkívül korlátozott. Az első konzul nevezi ki a hivatalnokokat, az államtanács és a három törvényhozó testület (szenátus, tribunátus, törvényhozó testület) tagjait. Az általános választójog helyébe a cenzusos választás lép. Törvényeket csak az első konzul kezdeményezhet, aki - minisztereivel együtt - senkinek sem tartozik elszámolni. A szenátorokat nem lehet elmozdítani. Ők ügyelnek az alkotmány betartására. A szenátus mellett két testület áll. A tribunátus megvitatja a törvénytervezeteket, de nincs döntési joga. A törvényhozó testület elfogadhatja vagy elvetheti a törvényjavaslatokat, ám nem vitathatja meg őket, ezért is kapta a "háromszáz néma" nevet. A politikai változások mellett Napóleon gazdasági reformokat is keresztülvisz. Közéjük tartozik, hogy felszólítanak minden emigránst, térjen vissza Franciaországba. A forradalom idején ugyanis kb. 140 000 ember hagyta el az országot. Sokan csak puszta életüket tudták megmenteni, másoknak sikerült vagyonukat is külföldre vinniük. Franciaország ezáltal jelentős tőkét veszített. A rendelet a visszatérők vagyonát és munkaerejét kívánja Franciaország javára fordítani. A hazáért szerzett különleges érdemek jutalmazására Napóleon május 19-én megalapítja a Becsületrendet.