Még a nagybeteg Táncsicsnak is gyűjtött adományt az ünneplő pesti ifjúság

2023. március 15. 16:05 Múlt-kor, Honismeret

M. Lovas Krisztina: A pesti egyetemi ifjúság március 15-i ünnepségei a dualizmus évtizedei alatt I. (1867–1890) című írása a Honismeret folyóirat 2013/2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Március 15-e helyett 1848 ötvenedik évfordulóján a kormánytöbbség az áprilisi törvények szentesítésének emléknapját, április 11-ét avatta hivatalos nemzeti ünneppé 1898-ban. Ugyanakkor a dualizmus évtizedei alatt az állam, bár nem is karolta fel, de nem is tiltotta március 15-e megünneplését, így a különböző politikai és civil egyesületek a legkülönfélébb formákban és eltérő intenzitással kezdték ünnepelni e napot, melyet elsősorban az ellenzéki pártok használtak fel saját, a kormány politikáját bíráló, aktuális politikai üzeneteik közvetítésére. 1867-ben a kiegyezést követő első szabad március 15-éről a kormánypárti sajtó még csak említést sem tett, az 1848/49 hőseire való emlékezést elnyomta az uralkodóval történt kibékülés és az alkotmány helyreállítása feletti örömmámoros hangulat.

Az Andrássy kormány kinevezését országszerte fényes ünnepségek kísérték. Március 15-e előestéjén a fővárosi polgárok díszkivilágítással és fáklyás felvonulással köszöntötték Ferenc Józsefet, aki a miniszterek ünnepélyes eskütételére érkezett a fővárosba. Az emigrációban élő Kossuth kétségbeesetten vette tudomásul az alkotmány helyreállítása felett kitört ujjongást. A titokban Milánóban nyomtatott Negyvenkilencz című lap hasábjain óvva intette a kortársakat attól, hogy az 1867-es alkotmányt az 1848-as helyreállításaként értelmezzék, s alapos elemzésében pontról pontra cáfolta az állami önállóság feladását jelentő közös ügyek szükségességét.

Ugyanakkor az uralkodóval történt megbékélés lehetővé tette, hogy a kényszerű hallgatás után 1848 emléke végre felszínre törjön. A megemlékezések középpontjába először a megtorlás áldozatai és a szabadságharc hősei kerültek. Március 15-e ezekben a kezdeti években még nem a legjelentősebb 1848-at jelképező ünnepnap. Az aradi vértanúk emléknapja vagy a halottak napi temetőlátogatások, illetve egy-egy kiemelt alkalom, mint Batthyány újratemetése vagy a Kilencek síremlékének felavatása 1870-ben, nagyobb tömegeket vonzott a főváros utcáira, mint március 15-e megünneplése.

A fővárosi ifjúság első önálló március 15-i megmozdulására csak a 25. évforduló alkalmából, 1873-ban került sor. Bár a pesti ifjak március 15-i megemlékezésnek már volt előképe 1860-ból, mégis az 1870-es években a fővárosi ifjúság ünnepségei intenzitásukat és szervezettségüket tekintve messze elmaradtak egy-egy nagyobb ellenzéki város, mint például Eger vagy Debrecen, megemlékezéseitől. Az 1870-es években a pesti fiatalok úgy emlékeztek március 15-re, hogy testületileg kivonultak a Kerepesi temetőbe, ahol – a rendszeres halottak napi közös temetőlátogatásaikhoz hasonlóan – felkeresték Forinyák, Vörösmarty, Böszörményi, Batthyány és a kilenc vértanú sírját.

A síroknál rövid beszédeket mondtak és a Himnuszt vagy a Szózatot énekelték. 1881-ig a fővárosban nem rendeztek nyilvános, köztéri ünnepséget március 15-e alkalmából. Azok a fővárosi polgárok, akik emlékezni kívántak a forradalom emléknapjára, csupán az egyetemisták temetőlátogatásához csatlakozhattak a sírkertben. Így tett például 1875-ben Táncsics Mihály is, aki lánya naplójának tanúsága szerint március 15-én kiment a Kerepesi temetőbe, hogy meghallgassa az ifjak beszédeit. 1877-ben a március 15-i ifjúsági ünnepség alakulására nagy hatással volt az előző év októberében, a szerb-török háború kirobbanása kapcsán, a török nép mellett megnyilvánuló szimpátiatüntetések emléke.

1878-ban Batthyány sírjánál Barabás Béla joghallgató, később szintén függetlenségi párti országgyűlési képviselő szavait már 1000–1500 fő hallgatta. Az esti banketten Brix Iván joghallgató az Ausztriához fűződő gazdasági és politikai kötelékek szétszakítását sürgetette. Ebben az évben először függetlenségi párti országgyűlési képviselő is megjelent az egyetemisták rendezvényén, Orbán Balázs személyében. A török ügy kapcsán felkorbácsolódott belpolitikai hangulat lecsillapodása után, az 1880-as években Tisza miniszterelnökségének nyugalmasabb időszaka következett. Ezzel párhuzamosan a fővárosi ifjúság március 15-i megemlékezései is megszelídültek, és inkább a kormánnyal való kibékülés hangjai uralták azokat egészen 1889-ig, a nagy véderővitáig.

Az ünnepség alakulását tekintve fordulópontot jelentett 1881, midőn a pesti egyetemi ifjúság, a temetői kivonulás mellett, egy köztéri ünnepséget is kívánt rendezni. Ennek helyszínéül a Múzeumkertet szemelték ki. Természetesen a választás kézenfekvő volt. A Múzeumkert az 1848-as forradalomban szimbolikus jelentőségre tett szert. Akkora már általánosan elterjedt az a nézet is, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor a múzeum lépcsőjéről (bal oldali mellvédjéről) szavalta el a Nemzeti Dalt, s habár a későbbi kutatások ezt nem igazolták, a forradalom napján a Múzeumkertben megtartott gyűlés, és a későbbi 1848-as nyári múzeumkerti események mindenképpen feljogosították a múzeum kertjét erre a szimbolikus szerepre. 1881-ben a hatalom azonban megijedt az ifjúság felvetésétől, a fővárosi rendőrség nem adott engedélyt a múzeumkerti rendezvényre, mint ahogy Pulszky Ferenc múzeumigazgató sem.

A hatóság azzal indokolta döntését, hogy a résztvevők összetipornák a pázsitot és a virágágyásokat. Az ifjúság küldöttei március 12-én személyes kihallgatásra akartak menni Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, aki azonban ügyes indokot talált a találkozás elkerülésére. Arra hivatkozott, hogy ő most a rendőrségi törvénytervezet tárgyalásával van elfoglalva, ezért nem tudja fogadni az ifjakat, jöjjenek rendes kihallgatási időben szerdán délután. Március 15-e azonban éppen előző napra, keddre esett! Az ifjak hiába ígérték, hogy gyakorlatilag minden egyes virágot saját kezűleg ültetnek majd vissza, az engedélyt nem sikerült megszerezniük. Irányi Dániel, az 1848-as Párt elnöke felajánlotta az ifjúságnak, hogy másnap a képviselőházban interpellációt intéz ügyükben a miniszterelnökhöz, de végül erre nem volt szükség, mert időközben a fővárosi rendőrfőkapitány, Thaisz Elek engedélyezte, hogy ünnepséget tartsanak, igaz nem a Múzeumkertben, hanem az egyetem előtti téren.

Így vált az első pesti ünnepség helyszínévé az Egyetem tér, melynek megszervezését Holló Lajos egyetemi hallgató, később szintén jelentős függetlenségi párti országgyűlési képviselő vette kezébe. A megemlékezés a Szózat eléneklésével kezdődött és a Himnusszal zárult. Első alkalommal szavalták el Petőfi Sándor Nemzeti Dalát, melyet az egyik hallgató, Orsó Mátyás ünnepi beszéde követett. Az ünnepet rendező 60-as bizottság felhívásban kérte a környező lakókat, hogy a házak ablakait szőnyegekkel és nemzeti színű zászlókkal díszítsék fel. 1881-tõl kezdve a pesti egyetemi ifjúság minden évben megrendezte saját köztéri ünnepségét a fővárosban az Egyetem téren, majd később a Múzeumkertben is.

Ettől kezdve elmaradtak a temetőlátogatások. 1882-ben az Egyetem téri ünnepség után az ifjúság a Kossuth nótát énekelve Táncsics lakása elé vonult. Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy Táncsics személye ily módon az ifjúság érdeklődésének a középpontjába került. Ekkor a politikus már nagyon idős és beteg volt, és az egyetemen gyűjtés indult a megsegítésére. Az adományt pedig március 15-e alkalmából küldöttség vitte el a politikusnak. A temetőlátogatások elmaradása még egy másik okra is visszavezethető. Ugyanis 1882. október 15-én avatták fel a főváros első Petőfi szobrát a pesti Duna-parton. Így 1883-tól kezdve, a koradélutáni Egyetem téri ünnepséget követően az ifjúság rendszerint átvonult a Petőfi szoborhoz, ahol újabb beszédekkel és ünnepi műsorral emlékeztek.

Ettől a pillanattól fogva az ifjúsági megemlékezések középpontjába Petőfi alakja került. 1888, a negyvenedik évforduló, újabb helyszínnel gazdagította a dualizmus kori pesti ifjúsági megemlékezések szokásos rendjét. Ekkor szerveztek először délelőtti matinét a Pesti Vigadóban, mely ezután állandó programjává vált a március 15-i ünnepségeknek.