Egy budapesti embermentő római küldetéssel: Angelo Rotta

2023. február 10. 16:05 Múlt-kor

A mindenkori nunciusok tevékenységük során támogatták a helyi egyházakat, tanácsokat adtak a püspököknek, és a Szentszék nevében tárgyalásokat bonyolítottak le az adott államok hivatalos képviselőivel. A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége által most megjelentetett kötetben (Angelo Rotta magyarországi nuncius politikai jelentéseiből [1939–1945], Somorjai Ádám [szerk.], METEM Kiadó) kiemelt figyelmet érdemelnek azok a jelentések, amelyek a magyarországi zsidók védelmében végzett munkát, és az ezzel kapcsolatos, a Vatikántól kapott utasításokat taglalják.

A római Szentszék 1930 februárjában helyezte Angelo Rottát a magyarországi nunciatúra élére, ahol egészen 1945. áprilisi kiutasításáig töltötte be a korszakban egyébként rendkívül hosszúnak számító egyházi pozícióját. Ezalatt az idő alatt – munkakörének megfelelően – folyamatosan tárgyalt a magyar egyházi és állami vezetőkkel, valamint tájékoztatta Rómát a magyarországi helyzetről, a bajba jutott és üldözött emberek sorsáról, és sok esetben saját hatáskörét túllépve, a mindenkori diplomáciai szabályokat megkerülve vagy figyelmen kívül hagyva avatkozott be a történelmi eseményekbe.

A második világháború magyarországi kezdetének és végpontjának Rottával kapcsolatos eseményei is nagyon beszédesek: 1939 januárjában a kormányzónál tett látogatása során Horthy Miklóssal még közösen reménykedtek az európai békében, hat évvel később pedig, 1945 januárjában azt találgatták a még megjelenő napilapok, hogy vajon életben van-e a Magyarországon tartózkodó egyetlen (!) semleges állam képviselője. (Rotta egyébként hét méter mélyén, a nunciatúra pincéjében vészelte át Budapest ostromát.)

Angelo Rotta hivatali feladatai a német megszállást követően, 1944 tavaszán változtak meg gyökeresen, így a nunciatúra tevékenységének homlokterébe a keletről, a szovjet hadsereg elől nyugatra menekülő emberek megsegítése, illetve az üldözött zsidók megmentése került.

Rotta magyarországi működésének egyik legizgalmasabb fejezete értelemszerűen a háború köré épül. Jugoszlávia lerohanása után (1941. április) a nuncius semmi esélyét nem látta annak, hogy Magyarország elkerülheti a háborúban való részvételt. A szövetséges hatalmak hadüzenetei után pedig azt tapasztalta, hogy a társadalom meglehetősen közönyösen viseli a háborúba sodródás tényét:

„Itt a nép egyfajta közönnyel fogadta a hadüzenetet. Inkább jelzésnek tekintik, nem pedig tényleges háborús szándéknak; már csak azért is, mert nem tudják, a távolságok miatt, mit tehetne Anglia katonailag, miközben gazdasági téren már folyik a háború, mert egy ideje minden kereskedés megszakadt Anglia és Magyarország között, amelyet szorít a blokád, mint a tengelyhatalmakhoz tartozó többi országot is.”

A kötet által bemutatásra bocsátott 168 jelentés közül a legtöbb (74) a zsidókérdéssel foglalkozik, és Angelo Rotta, illetve a magyar katolikus egyház azon lépéseit mutatja be, amelyeket az üldözött zsidók érdekében tettek. A parlamentben elfogadott zsidótörvények markáns kritikáján túl a nuncius a deportálások ellen is többször tiltakozott a magyar hatóságoknál, azzal együtt, hogy ő maga nem fűzött sok reményt a kialakult helyzet markáns megváltozásához.

[galeria_kep_40500]

Eközben a Szentszék is külön felszólította Rottát, hogy jelezze a magyar püspöki kar felé: határozottabban lépjenek fel a kegyetlenkedések és deportálások ellen. A zsidók bevagonírozásának embertelen körülményeiről így számolt be a nuncius: „Minden tehervagonba 70–80 vagy még több embert zsúfolnak össze tekintet nélkül életkorra, nemre, vallásra. A vagonokat lezárják, az emberek kevés vagy semmi élelmet és vizet kapnak, útközben sokan megfulladnak, szomjan halnak vagy a kellemetlenségekbe pusztulnak bele.”

A megmaradt budapesti zsidósággal szembeni embertelen bánásmód a nyilas hatalomátvétel után még nagyobb méreteket öltött: „A zsidók elleni harc kiéleződött, valóban embertelenül folyik; minden zsidó köteles a gettóban lakni, óriási zűrzavar; nyilaskeresztes párt szerint megengedhető zsidókkal szemben, lopás, testi sértés, gyilkosság nagyon gyakori, sőt öngyilkosság.”

Miután 1945 tavaszán kiutasították az országból, Rotta Románián és Törökországon keresztül tért vissza Rómába. Bár a sajtóban többször felmerült, hogy egykor majd visszatér Budapestre, a kommunista hatalomátvétel után ez már nem jöhetett többé szóba.

A Szentszék által Magyarországra delegált egyházi személyiség 92 éves korában, 1965-ben hunyt el Rómában, a kommunizmus bukása után hivatalosan is elismerték embermentő tevékenységét, 1997-ben a Világ Igazának nyilvánították.