Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szarmata településre bukkantak a Budapest-Belgrád vasút építése közben

2023. január 9. 12:20 MTI

Szarmata település nyomait találták meg régészek a vajdasági Kishegyes közelében, a Budapest-Belgrád-vasútvonal nyomvonalán.

<

Számítottak az izgalmas leletre

Szűcs Balázs, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója a szabadkai Pannon Rádióban pénteken kiemelte, korábbi vizsgálatok, valamint a korszerű műszerek segítségével már kimutatták, hogy mely területeken lehetnek régészeti lelőhelyek, így amikor elkezdődött a gyorsvasút építése, számítottak arra, hogy a munkálatok során feltárnak valamit.

Mára kiderült, hogy ókori település lehetett a mai Kishegyes határában – magyarázta.

Rendhagyó téli feltárás

Hozzátette: a téli időszakban általában nem végeznek feltárási munkát, most viszont egyrészt sürget az idő a vasút építése miatt, másrészt pedig az időjárási körülmények is kedvezőek, így a régészek hatékonyan tudják végezni a munkájukat.

A munkálatok jól zajlanak, a talaj felső rétegét már eltávolították, drónfelvételeken már szépen kirajzolódnak a különböző építmények, árkok, kemencék körvonalai, és ezekből már az is feltételezhető, hogy egy i. sz. 1. és 5. zázad közötti szarmata településről lehet szó – magyarázta Szűcs Balázs.

Hozzátette, hogy a leletek pontos származási idejének a meghatározását a következő fázisban végzik, amikor ki is ássák, megvizsgálják, rendszerezik, majd kiállítják őket – tette hozzá.

Titokzatos nomádok

A nomád életmódot folytató szarmaták az i. sz. első században érkezhettek Keletről a Kárpát-medence területére, ahol végül letelepedtek, néhány évszázad után pedig összeolvadtak az itt élő többi néppel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szarmata településre bukkantak a Budapest-Belgrád vasút építése közben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra