Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Már több mint húszezren látogatták meg a Petőfiről szóló egyedülálló mozgó kiállítást

Már több mint húszezren látogatták meg a Petőfiről szóló egyedülálló mozgó kiállítást

2022. december 13. 12:59 MTI

Útjának első félévében több mint 4000 kilométert tett meg, 60 települést keresett fel és mintegy 20 ezer látogatót fogadott a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) „Átröpűlök hosszában hazámon” című, Petőfi Sándorról szóló utazókiállítása.

<

Kiskőröstől Bicskéig

A Petőfi-emlékév kapcsán létrehozott, buszba épített tárlat szeptember 1-jén Kiskőrösről indult el, és első félévét december 9-én Bicskén zárta, ahol a polgármester köszöntötte a tárlat kurátorait és múzeumpedagógus kollégáit – emlékeztet a PIM által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.

A múzeum tájékoztatása szerint az utazókiállítás kiemelt célja, hogy minél többekhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját

A tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből idézi megy Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait.

A kiállítás címét adó „Átröpűlök hosszában hazámon” mottó a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.

A kiállítás képzeletbeli utazásra hívja a látogatót, aki felszállhat 1845-ben a gyorsszekérre Petőfi mellé, hogy a költő a „változó szerencse szekerén” felidézze múltjának meghatározó állomásait, és a közönséggel együtt fürkéssze jövőjét – olvasható a múzeum közleményében.

Az utazókiállítás az évvégi leállást követően januárban folytatja útját és a Budapest környéki, valamint a keleti országrész településeit veszi célba.

Az aktuális állomásokról a https://pim.hu/hu/petofi200-muzeumbusz honlapon, valamint a PIM Facebook- és Instagram-oldalain tudnak tájékozódni az érdeklődők.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Már több mint húszezren látogatták meg a Petőfiről szóló egyedülálló mozgó kiállítást

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra