„Festetich Minánál pompás magyar ebédet eszem” – Gróf Széchenyi István étkezési szokásai

2022. november 11. 17:10 Múlt-kor, Történelmi Szemle

Vigh Barbara: Vizsgálatok Széchenyi István gróf étkezései körül című tanulmánya a Történelmi Szemle 2021/1. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes terjedelmében olvasható.

Jelen tanulmányomban főként a naplóján keresztül, de részben levelezését, kortársak visszaemlékezéseit, levéltári anyagokat is felhasználva foglalkozom egy banálisnak tűnő témával: Széchenyi étkezéseivel. Mivel a gróf étkezési szokásairól csak mozaikdarabok bukkannak fel a szakirodalomban, a kapcsolódó bejegyzések vizsgálatán keresztül nemcsak az elszórt megjegyzések új megvilágításba helyezésére, árnyalására nyílik lehetőség, hanem arra is, hogy Széchenyi mindennapi, gépiesen beidegződött cselekedeteiről adjak képet.

A diárium ez irányú adatgazdagsága ellenére nehéz egységes és jól áttekinthető képet „festeni” a gróf étkezéseiről, hiszen amellett, hogy a mindennapi élet történetisége eleve nem írható le hagyományos elbeszélői technikákkal, a szövegpanelek önmagukban is egyedi vagy többoldalú elemzést igényelnek. Az étkezés gyakorlata Széchenyi naplóírói rutinján keresztül ragadható meg, s így szükségszerű annak vizsgálata is, hogy milyen formában, miként és miért rögzítette a gróf étkezéseit a diáriumban. Az elemzés ezért egyszerre irányul a textusra, a kontextusra és a szerzői szándékokra.

Széchenyi étkezései a kultúrát teremtő döntésként is értelmezhetőek, hiszen a táplálkozással kapcsolatos szöveghelyek nemcsak az étkezés összefüggésében kapnak értelmet a szövegkorpuszban. A naplóíró leginkább társas életére reflektál, de tapasztalati világát, önmagát is megjeleníti, sőt önmagát alakítja olykor ezekben a bejegyzésekben. Tanulmányom tehát csak részben foglalkozik az étkezések problematikájával, hiszen következtetéseket teszek a naplóíró szokásaira, személyiségére és magára a naplóra vonatkozóan is.

A táplálkozást az antropológusok a kultúra részének tekintik, mondván, az étkezés „nem egyéni, hanem közösségi érvényű, alapvetően kulturális meghatározottságú forma. A gyűjtések mégis – fogalmazza meg kritikusan Csíki Tamás – az ételkészítés módjára, az alapanyagokra, az ételek táji-regionális rendszerezésére koncentráltak, és ritkábban valósult meg a táplálkozás napi gyakorlatként vagy a kultúrát teremtő döntésként való vizsgálata.” Hasonló a helyzet a táplálkozástörténet (mint történeti aldiszciplína) területén is.

E tekintetben Széchenyi István naplója azonban igen kedvező adottságokkal rendelkezik, a diárium sokrétű és többféle mélységű kutatásra, akár ilyen kultúrtörténeti vizsgálatra is lehetőséget ad. Az étkezések ugyanis folyamatosan a gróf közléseinek homlokterében állnak. Tanulmányomban az 1840 májusa és 1843 májusa közötti naplószakasz bejegyzéseit vizsgálom, melyekben a gróf nyomot hagyott étkezéseiről. Az időkeret szűkítését és megválasztását a módszertani megfontolások mellett az indokolja, hogy a gróf 1840 és 1843 közötti életének súlyponti tere már egyértelműen Pest volt, ahol a napjait egyfajta otthonosság jellemezte.

Természetesen vett részt a különböző gyűléseken, gyakorlottan mozgott már az apa és férj szerepében, s mivel Széchenyihez hasonlóan ekkor már többen Pest-Budára szervezték életüket, a társasági élet terén is megfigyelhetőek bizonyos automatizmusok, melyek feltárása fontos adalékokat szolgáltathat a reformkori mindennapok vizsgálatához is. E hároméves időszakban Széchenyi 1053 alkalommal rögzített valamilyen formában bejegyzést naplójába, melyek között 570 olyan regisztert találunk, amely az étkezéseivel kapcsolatban is nyújt számunkra valamilyen információt. Az ezekből kinyerhető adatok mennyisége és milyensége azonban igencsak különböző.

Barabás Miklós: Széchenyi István (1836)

Széchenyi jegyzetei a vizsgált időszakban ugyanis már egyre szaggatottabbak, gyakran csak egyes szavakat, neveket, vagy befejezetlen mondatokat találunk feljegyzéseiben. A bejegyzések ilyen típusú részleteiben a gróf állandósult formulák segítségével legtöbbször pusztán az étkezés tényét rögzítette, maga a regiszter „igazi” tartalmat nem hordoz az étkezésekkel kapcsolatban.

Bizonyos esetekben ugyanakkor még ebben az időszakban is jutott tér a naplóíró gondolatainak, önreflexiójának, ahogyan az érdekesebb események, „az események által nyert benyomások rövid mondatokban foglalt utóhangjai”, illetve anekdotikus történetek is lejegyzésre kerültek. Az ilyen típusú regiszterelemek jó néhány esetben jelenítenek meg izgalmas történeteket az étkezésekre vonatkozóan is. Vállalásom tehát nem az, hogy a napló különböző szakaszaiból felvillantott példákkal általános képet rajzoljak a gróf étkezéseiről, hanem az, hogy egy adott időkeret teljes anyagát elemezve egyszerre foglalkozzam az ilyen „tartalommal telített” és a „semmitmondó”, rutinszerűen ismétlődő szövegrészekkel.

Az essen legtöbb esetben nem a – történések időrendjében haladó – bejegyzések elején szerepel, s ez arra utalhatna, hogy ezzel az igével az ebédeket jelölhette a gróf. Ezt a benyomást erősíti az a jelenség is, hogy – látszólag – a reggeli és vacsora lejegyzésére a kifejezetten ezeket az étkezéseket jelölő német szavakat használta. Reggeli esetében a Dejeuner [!] [villásreggeli], illetve a frühstücken [reggelizni] ige és annak ragozott változatai, míg vacsora esetében a Souper [vacsora] és a soupieren [vacsorázni] ige és annak ragozott változatai jelennek meg jegyzeteiben. A képlet azonban korántsem ilyen egyszerű. Megerősíti ezt egy Tatai Jánoshoz írott levél is. „Barátom Tatai, nyáron két órakor ebédeltünk és 8-kor vacsoráltunk, most azonban kétkor reggelizünk és az ebéd csak 8-ra. Így mind a divatnak, mind a szomszédoknak meg van felelve. NB. azon szomszédoknak, kik szívesek eljönni akarnak.”

Az újjáépített Angol Királynő szálló Rudolf Alt 1851-es metszetén.

Mivel a reggelit nem feltétlenül a délelőtti órákban tálalták, felmerül a kérdés, hogy a történéseket szoros időrendben elbeszélő jegyzeteknek nem az elején szereplő essen szolgálhatott-e a reggeli étkezések jelölésére is. Ennek a mérlegelése elengedhetetlen. A Frühstück [reggeli] és szinonimái mindössze hét bejegyzésben fordulnak elő. Nagy részük Nagycenkhez, vagyis Széchenyi birtokainak központjához köthető, ami nem lehet véletlen, hiszen a lassabb tempójú vidéki élet feltehetően megengedte a mágnások számára, hogy családjuk társaságában költhessék el a reggelit is. Széchenyit többször látjuk úgy a naplójában, hogy a környékbeli mágnások – leginkább fivérei – körében költi el reggelijét. A gróf tehát feltehetőleg reggelizett vidéki időzései során, ám a szűk családi körben való étkezést ‒ a sokszor lényeges közlést alig tartalmazó vidéki bejegyzéseiben ‒ nem tartotta feljegyzésre érdemesnek.

Pesten ebben az időszakban természetesen a Kaszinón kívül is számos, vendéglővel rendelkező intézmény állt, melyek közül néhány a naplókönyv hasábjain is megjelenik. Ilyen volt a hajóhíd pesti hídfőjénél állt Angol Királynő szálló vagy a „nagyszerű, alkalmas helyezése által kitüntetett” Vadászkürt az egykori Kishíd utcában. A jó elhelyezkedés hangsúlyozása nem véletlen, hiszen Haydner Jánosnak, a Tigris vendégfogadósának a Pesti Hírlapban megjelenő hirdetéséből is látszik, hogy a fogadók célközönsége elsődlegesen nem a pest-budai lakosság, hanem az átutazó közönség volt.

Ezen intézményeket Széchenyi tehát csak ritkán látogatta, hiszen Pesten számos lehetősége adódott az étkezésre, ráadásul olykor visszatetszést is keltett benne az ottani társaság. Ezzel szemben Bécsben, ahol nem rendelkezett saját lakással, mindig a Schwan nevű fogadóban szállt meg, és sok esetben ott is étkezett. Több bejegyzésből látszik, hogy az asztalnál társasága is volt, így lehetséges, hogy ő szintén egy-egy szálló vendég társaságát kereste, amikor mégis betért a pesti vendégfogadókba.