Johann Sebastian Bach, a 65 éves korában elhunyt német zeneszerző életében több csodálatot váltott ki orgonajátékával és rögtönzőtehetségével, mint alkotó zeneszerzői tevékenységével. Bach kompozícióit a kortársak gyakran túlságosan nehéznek és igényesnek találták; művei zenei műveltséget igényelnek és így nem feleltek meg a kor uralkodó, gáláns és tetszetős stílusának. Bach városi zenész- és orgonistacsaládból származott, így pályafutása szinte előre meghatározott volt: négy fia is ezt a hagyományt folytatta. Zenetanulmányai során zongorázni, orgonálni, hegedülni és énekelni tanult, a zeneszerzés technikáit más zeneszerzők műveinek tanulmányozásával sajátította el. Bach műveit leggyakrabban éppen betöltött hivatalának követelményei hívták életre. Arnsatdti és mühlhauseni orgonistaként orgonaműveket komponált. A versenyművek és kamarazenei művek kötheni udvari karmesteri működése során keletkeztek. A lipcsei Tamás-templom karnagyaként írta legjelentősebb, a mai ember számára is sokat mondó egyházi műveit és kantátáit. Az affektusok tana határozza meg a barokk zenei alkotásokat. Bach is érzelmeket ábrázolt műveiben, zenéjét azonban túlmutató rejtett kapcsolat jellemzi, melyeket Bach zenei szimbólumokkal ábrázolt. A hangjegyek közé a kereszt jelét teszi vagy számallegóriákat használ: tíz belépés a tízparancsolatot jelképezi. Bach célja, hogy a régi, átvett formákat új, belső feszültséggel töltse meg. Legjelentősebb teljesítménye, hogy a fúga műfaját önmagában is zárt, igényes formává fejlesztette.