Karády-nosztalgia az 1970-es, 80-as években

2022. szeptember 21. 13:25 Múlt-kor, Betekintő

Lips Adrián: A „(be)tiltott” és az elbeszélhetetlen. Karády-nosztalgia az 1970-es, 80-as években című tanulmánya a Betekintő internetes folyóirat 2021/4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.

Karády második világháború alatt készült filmjeit már korábban betiltották, disszidálása után a színésznő munkásságát és személyét az 1970- es évekig hallgatás övezte. A Karády-nosztalgiához a Kádár-korszak kultúrpolitikája is hozzájárult a „(be)tiltások” és az elbeszélhetetlenségek fenntartásával, újratermelésével, majd az időről időre történő feloldásával. A legfőbb szerepet utóbbival kapcsolatban a nosztalgiával (kiváltképp a dalokkal) foglalkozó vagy az azokra reagáló alkotóművészek töltötték be.

Karády (Kanczler) Katalint Egyed Zoltán újságíró fedezte fel 1938-ban. Az amerikai (hollywoodi) tapasztalatokkal rendelkező férfi segédkezett az elvált nő színészi pályán való elindulásában. Ő adta Kanczler Katalin Máriának a Karády művésznevet, és ő vitte el Csathó Kálmánné Aczél Ilonához (Csathó Kálmán színész feleségéhez) színészetet tanulni. Ide mindössze néhány hónapig járt, így nem rendelkezett iskolarendszerű képzés során elsajátított színészi kompetenciákkal. Ez a tény a filmjeiben is látható módon többször nehézséget okozott számára szerepei megformálásában. Karády első főszerepét az 1939 decemberében a Puskin moziban bemutatott – Zilahy Lajos regénye alapján készült –, Kalmár László rendezte Halálos tavaszban játszotta.

Hónapokig telt házzal vetítették, ezzel az 1931-es Hyppolit, a lakáj és az 1934-es Meseautó után a magyar filmgyártás elérkezett a harmadik nagy kasszasikeréhez. A film a későbbi értelmezések szerint „egy kifáradt, hanyatló társadalmi osztály dekadens képviselőjének magánéleti kudarcát, életfeladását mutatta be.

A férfi főszereplő öngyilkosságával kezdődő, majd lezáruló film segítségével, a hollywoodi minta magyar implementálásával új női identitáskonstrukciót hoztak létre. Karády lett a „vamp”, a „végzet asszonya”, aki elemi erejű szexualitásával meghódította a nézők egy jelentős részét, míg mások szemében a film – ma már legfeljebb sejtelmesnek nevezhető – erotikus jelenetei felháborodást váltottak ki.

A nem várt sikert követően több magyar filmalkotás főszerepét eljátszotta, ezek közül a színészi játék szempontjából kiemelkedőnek számítanak a Ne kérdezd, ki voltam (1941), az első magyar sci-fiként jegyzett Szíriusz (1942) és a Külvárosi őrszoba (1942). Pályája még felívelő szakaszban volt, amikor 1942. április 14-én tanúként beidézték a VIII. kerületi rendőrkapitányságra a zsidó származású Réti György ügyében. A meghallgatása során kiderült, hogy Réti kezelte az énekesnő magánlevelezését (esetenként szerződéses ügyeit is ő intézte), havi 150 pengő fizetésért. Ezért vádat emeltek Karády ellen, és a bíróság az első és a második zsidótörvény alapján bűnösnek találta, mert keresőfoglalkozásban, értelmiségi munkakörben alkalmazta Rétit, akit nem jelentett be.

Karádyt ezért 4000 pengőre vagy harmincnapi elzárásra ítélték, a korabeli szélsőjobboldali sajtó csakhamar a „zsidótörtvényt kijátszó” Karádyról kezdett el cikkezni. A színésznő ez év nyarán, vélhetően egy fogadáson ismerkedett meg Ujszászy István vezérőrnaggyal, akivel először bensőséges barátságot kötött, majd eljegyezték egymást. Ujszászy ezután házassági engedélyért folyamodott Horthy Miklós kormányzóhoz, aki elutasította kérelmét.

Ennek ellenére később több alkalommal is együtt jelentek meg a nyilvánosság előtt. Először 1942 októberében, a Magyar Vöröskereszt kolozsvári kívánsághangversenyén. A férfi tábornoki egyenruhában mutatkozott és Karády helyett ő fogadta a helyi fiatalság üdvözlő küldöttségét. Másodjára 1943. december 6-án, a Nemzeti Színház díszelőadásán (Ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című darabja volt műsoron) a zsidó származású Acsay Lászlóné Székely Lujza operaénekesnő és Jávorné Landesmann Olga (Jávor Pál felesége) társaságában. Kapcsolatuk heves ellenérzéseket váltott ki az antiszemita csoportosulások és a katonai vezetés körében egyaránt, így különböző mendemondák kezdtek terjedni kettejük politikai szerepvállalásáról.

Karády Katalin emléktáblája egykori lakhelyén, a Nyáry Pál utca 9. szám alatt (kép forrása: wikipédia / Csurla / CC BY-SA 2.5)

Kádár Gyula vezérkari ezredes, Ujszászy közeli munkatársa azt írta erről: „Százezrek szenvednek: ez a közvélemény kihívása, a jóízlés ellen való. Sokan hitték, hogy Ujszászyt Karády »térítette meg«, az ő hatására lett »antifasiszta«. Ez mese. Karádynak semmiféle politikai meggyőződése nem volt. Az igaz, hogy a jobboldaliak szemében vörös posztó volt, de szerénytelensége és magánélete miatt a baloldaliak sem tisztelték.”

Annyi bizonyos, hogy Ujszászy 1942. július 1-jétől az Államvédelmi Központ vezetőjeként a magyar hírszerzés és kémelhárítás koordinálásáért felelt. Kinevezését követően együttműködött a Külügyminisztérium „kiugrási” csoportjával, Ghyczy Jenővel, Szentmiklóssy Andorral és Szegedy-Maszák Aladárral. Magyarország német megszállását (1944. március 19.) követően a Karádyhoz köthető művészeti alkotásokat fokozatosan háttérbe szorították: nem volt többé szükség az 1939-ben létrehozott, amerikai típusú – üzleti sikereket biztosító – női identitáskonstrukcióra (sem).

1944. április 5-én mutatták be Machita című filmjét, amelyben egy kémnőt alakított. Karády személye és a kémnő-szerep között a nézők könnyedén hasonlóságokat fedezhettek fel, mivel a színésznő (színészi előképzettségének hiánya ellenére) továbbra is mély átéléssel alakította szerepeit. A hasonlóság felfedezését erősíthette az is, hogy a filmet 1945. március 19-ig (tehát a Magyarország német megszállását követő egy évben) összesen 5–6 alkalommal vetítették a mozik. 1944. április 17-én a Gestapo ellenséges tevékenység vádjával, Ujszászy Istvánnal és dr. Földi Mihálynéval együtt, letartóztatta Karádyt.

Három hónapon keresztül vallatták, kínozták, éheztették, még a fogait is kiverték: „A Zrínyi utcai főkapitányságon át a Gestapo börtönébe hurcolták az április 17-én éjszaka letartóztatott Karády Katalint. A kor sokat ünnepelt színésznője, filmsztárja Ujszászy István vezérőrnagy barátnője volt. Fogva tartásának indoka valószínűleg ez a kapcsolat lehetett, de Karádyt zsidók támogatása, mentése miatt is elfoghatták. A Gestapo Melinda úti bázisán rádióadó birtoklásával és kémkedéssel gyanúsították, bántalmazták. A Gyorskocsi utcában a poloskás, fapriccses 525-ös számú zárkában raboskodott” – írta Szita Szabolcs.

Koós János Karády Katalinként az 1983-as SZÚR-on (kép forrása: Fortepan / Magyar Rendőr)

A színésznő eltűnéséről a Hunnia Filmgyár Rt. április 19-i igazgatósági ülésének jegyzőkönyve is beszámolt: „…a film [Gazdátlan asszony] főszereplőnője, Karády Katalin hivatalos nyelven szólva eltűnt. Kétségtelen, hogy ezzel kapcsolatban úgy a filmgyártó vállalatnak, mint a Hunniának elhatározásra kell jutnia, mert a filmnek kb. 40 %-a készen van, és ebben Karády körülbelül 5–6 napi teljes munkát jelentő szerepet lejátszott. Miután számítani sem lehet arra, hogy Karády a felvételek céljaira mikor áll rendelkezésre, de azonfelül időközben hatósági szelíd nyomásra az összes Karády-filmek játszását is beszüntették [láthattuk, ez alól a Machita kivételt képezett], leghelyesebb azon gondolkodni, hogy a filmet új szereplővel kell folytatni, illetve a Karádyval felvett részeket megismételni. Az elgondolás az, hogy Karády helyett a főszerepet Simor Erzsi játszaná.”

A Gazdátlan asszonyt valóban Simor Erzsivel fejezték be. Ujszászy „október elején közvetített az ellenálló baloldali Magyar Front, valamint Horthy és fia között a fegyverszüneti kísérletet előkészítő tárgyalásokon.” Az Ujszászy és Kovács Imre (a Nemzeti Parasztpárt vezetőségének tagja, a Magyar Front képviselője) közötti kapcsolatfelvételre vélhetően Karády Katalin révén került sor. A színésznőt az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvételt követően a legkeresettebb személyek között tartották nyilván. Decemberben, Budapest ostromának kezdete előtt a nyilasok megtalálták a Galamb utca 7. szám alatti ház legfelső emeletén, elhurcolták, később azonban sikerült megszöknie. Gömöri János visszaemlékezései szerint „1944 telén, a nyilas uralom idején megmentett mintegy húsz zsidó gyermekből álló csoportot [köztük Gömörit is], amelyet a nyilasok a Duna-partra vittek, hogy a folyóba lőjék őket. Megvesztegette a nyilas kísérőket, majd a gyermekeket saját városmajori villájába vitte. […] Miután a főváros felszabadult, Karády megkereste a gyermekek életben maradt rokonait, hogy egyesítse a családokat.”

A részleges ellehetetlenítés ellenére 1945 után még három film készült Karády főszereplésével: a Betlehemi királyok (bemutató: 1947. december 25.) és a Hangod elkísér című (nem mutatták be) rövidfilmek, valamint a Forró mezők (bemutató: 1949. március 26.) című Móricz-adaptáció. Utóbbiban a színésznő már nem egy „vampot”, egy „végzet asszonyát”, hanem egy bántalmazott, megtört feleséget alakított. A történet végén a női főszereplő a folyóba ugorva öngyilkos lesz – álláspontom szerint ez olyan, mintha a Karády által korábban megformált, ám időközben idejétmúlt „végzet asszonya” nőtípus rituális, filmes öngyilkosságáról lenne szó, amelynek eredményeképpen (reflektálva a Valamit visz a víz nőábrázolására) a csábító, szenvedélyes nő újra eggyé válik a vízzel, és elmerül. A Karády-filmek nőtípusaival szemben az 1945 utáni magyar filmgyártás eszményképe a munkásnő (a gyári élmunkásnő, a traktoros lány stb.) lett.

Lips Adrián: A „(be)tiltott” és az elbeszélhetetlen. Karády-nosztalgia az 1970-es, 80-as években című tanulmánya a Betekintő internetes folyóirat 2021/4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.