Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Visszatér Izraelbe a római törvénnyel szembeszegülő ősi érme

Visszatér Izraelbe a római törvénnyel szembeszegülő ősi érme

2022. szeptember 19. 12:35 Múlt-kor

Az i. sz. 66-ban római uralom alatt élő zsidók számára tilos volt ezüstpénzeket verni. Ennek köszönhető, hogy az abban az évben kirobbanó és négy éven át tartó római–zsidó háború alatt a pénzverés a zsidó függetlenség és önállóság kifejezésének egy formájává vált. A legtöbb, ebben az időszakban vert ezüstsékel mára elveszett, de a múlt héten egy közülük visszajutott Izraelbe.

<

A hatóságok éveken át keresték az érmét, amelyet forrásaik szerint 2002-ben fosztogatók vittek el egy ásatásról. Végül 2017-ben találták meg és foglalták le egy árverésen Denverben, ahol az értékét 500 ezer és 1 millió dollár közti összegre becsülték.

Mostanra az illetékesek megerősítették, hogy valóban illegálisan jutott ki Izraelből, és megadták az engedélyt, hogy visszatérjen arra a földre, ahol készült.

Az érme „nemzeti kincs”, „erős vallási és politikai töltettel” – nyilatkozta a New York Timesnak Ilan Hadad, az Izraeli Régészeti Hatóság tisztviselője. A római–zsidó háború idején vert valamennyi érme értékes a történészek számára, de ez az érme egy különösen ritka csoporthoz tartozik: a negyedsékelesek közé, amik a sékelektől és félsékelesektől eltérően csak két évben készültek.

Ezen kívül egyetlen negyedsékelest ismerünk ebből az időszakból, ez pedig mintegy száz éve a British Museum gyűjteményében szerepel. Az Associated Press szerint ugyanakkor még több darab rejtőzhet különböző magángyűjteményekben.

„Ezek az érmék Izrael függetlenségének ellentmondást nem tűrő kinyilvánításai voltak” – mondta Hadad. A megtalált érmét i. sz. 69-ben, a háború negyedik évében verték. Egy évvel később, 70-ben a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet és a heródesi templomot.

Bár az érmét 2017-ben a Belbiztonsági Minisztérium tisztviselői foglalták le, az ügyet idén év elején átvette a manhattani államügyész hivatala. A múlt héten a hivatal közölte, hogy az izraeli főkonzul jelenlétében ünnepélyes hazatelepítési ceremóniát tartottak az érmének.

„Megtiszteltetés, hogy visszaadhatjuk a negyedsékelest, ezt a különösen ritka, felbecsülhetetlen kulturális értékű érmét” – nyilatkozott Alvin L. Bragg államügyész.

„Csak ebben az évben majdnem 400 műkincset juttatunk vissza származási helyére a világ számos országába, és örömmel tekintünk a hasonló jövőbeni ünnepélyek elé.”

Az ügy beleillik a hivatal mostanában végzett munkájába, amelynek során számos kiemelt jelentőségű ősi műtárgy csempészetét vizsgálták. Augusztusban az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Szövetségének (ICIJ) két tagja, Spencer Woodman és Malia Politzer beszámolt róla, hogy az ügyész hivatala 2017 óta kilenc esetben foglalt le lopott műtárgyakat a Metropolitan Museum of Art gyűjteményéből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Visszatér Izraelbe a római törvénnyel szembeszegülő ősi érme

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra