A szibériai kubaszi szénmezők bányászainak sztrájkja néhány nap alatt a Szovjetunió összes bányavidékére kiterjedő tömeges tiltakozássá dagadt. Mihail Gorbacsov szerint a megmozdulás, amelynek ereje csak a hónap végén csökkent, alapvetően fenyegeti az átalakítási politikát. A sztrájk tetőpontján csupán a Szovjetunió legnagyobb bányavidékén, az ukrajnai Donyec-vidéken 300 000 munkás hagyta abba a munkát. A megmozdulások hullámai elérték az Északi-sarkkört és a délen fekvő Kazahsztánt is. Gorbacsov három drámai felhívásban fordult a sztrájkolókhoz. Felszólította őket, hogy vegyék fel a munkát, mert különben a reformok sikerét veszélyeztetik. Mindazonáltal elismerte követeléseik jogosságát. A sztrájkolók mindenekelőtt a következőket követelik: - a bányavidékek gazdasági önállóságát, hogy ne kelljen a teljes nyereségüket leadni a moszkvai Szénügyi Minisztériumnak; - a bányavidékek katasztrofális környezetvédelmi helyzetének megjavítását; - a hivatalos szakszervezetek mellett létrejött sztrájkbizottságok továbbra is működhessenek. Sokfajta élelmiszer és olyan alapvető cikkek, mint a ruházat és a cipő, alig kaphatók vidéken. Az elavult munkakörülmények miatt az elmúlt 9 évben tízezer bányász vesztette életét. A tárgyalások kremlbeli vezetői messzemenően beleegyeztek a követelések teljesítésébe, amelyeket közvetlenül a helyi sztrájkbizottságokkal vitattak meg. Ezt követően a bányászok augusztusban felvették a munkát. Gorbacsov szerint a sztrájk miatt keletkezett népgazdasági veszteségek elérik a 70 milliárd rubelt.