Zene a szerelem oltárán: Alma Mahler
A legfontosabb német zenei lexikon szerint Alma Mahler-Werfel zeneszerző, salonnière, azaz a kulturális életben nagy befolyással rendelkező hölgy és múzsa volt. Annak ellenére, hogy komoly zeneszerzői ambíciókkal indult útnak, mint komponista sokak számára ismeretlen. Ugyanakkor érdemes feltenni a kérdést, hogy tényleg csak híres férjei (Gustav Mahler, Walter Gropius és Franz Werfel) és szeretői (a teljesség igénye nélkül: Alexander von Zemlinsky, Gustav Klimt, Oskar Kokoschka) révén kellene emlékezni a nevére? Az első válasz erre: igen. A második: nem egészen.
Alma Schindler apja jónevű tájképfestő, anyja énekesnő volt. Lakásukban a bécsi kulturális élet fontos szereplői találkoztak, szülei különösen nagy hangsúlyt fektettek zenei nevelésére. Ugyan egy művelt polgári családban szinte kötelező volt, hogy a leánygyermekek megtanuljanak zongorázni és valamennyire énekelni, Alma esetében azonban jóval többet vártak annál, hogy briliáns szalondarabokat tudjon zongorázni, ráadásul őt is sokkal inkább lekötötte a zene belső világa, a zeneszerzés mesterségének elsajátítása. Össze is csapott szigorú zongoratanárával, Adele Radnitzky-Mandlickkal, aki pusztán arra akarta megtanítani, hogy zongoratudásával parádézhasson a társaság előtt. Persze Alma ravaszabb volt nála. A naplójában így írt: „Hosszan prédikált, hogy másnap zongoráznom kell. Kimentem a konyhába, kegyetlen mélyen belevágtam a bal hüvelykujjamba. Az egész konyha vérben úszott.” A következő tanára Josef Labor volt. Hat évig járt hozzá, és elmondása szerint, ha sokat nem is tanult, de egy nyugodt, a zenéhez jól értő emberrel beszélgethetett. Meg is siratta a búcsúzást: „Labor. Számomra meghalt. Föladta. »Nem vagyok rá képes« – mondta. »Vagy Z[emlinsky], vagy én. De hogy mindketten? Azt nem.« – Halkan sírtam.”
Az intellektus megszépít
Alma Schindler tehát új zeneoktató után nézett. Alexander von Zemlinsky egyáltalán nem volt mérhető az első két tanárához. A századfordulóra ő már befutott karmesternek, komoly és nagy formátumú zeneszerzőnek számított. Szükség is volt rá, hiszen Almában buzgott a tettvágy: „Nagy tettet akarok véghezvinni, egy igazán jó operát szeretnék komponálni, hiszen ilyet még nő soha nem tett. Igen, ezt szeretném. Egyszóval: szeretnék valaki lenni, szeretnék valamivé válni, és ez lehetetlen. Hogy miért? Hiszen az adottságaim megvannak, csak a komolyság hiányzik, ami minden küzdelem és művészet alapeleme. – Ó, Istenem, rój rám egy feladatot, add, hogy valami nagyot alkothassak! Adj nekem szerencsét!” – jegyezte fel a naplójába.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. ősz számában olvasható.