Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kicsorbították legyőzött ellenségeik fegyvereit a vaskori Vesztfália lakói

2021. április 28. 10:51 MTI

Nyugat-Németország egyik legnagyobb ismert vaskori fegyverkészletére bukkantak az észak-rajna-vesztfáliai Wilzenberg-hegyen végzett ásatáson. A kutatócsoport beszámolója szerint mintegy 100 kelta tárgyat találtak elsősorban fémdetektorok segítségével.

<

A vaskor, mint régészeti kor Németországban és Európa többi részén a bronzkor végén kezdődött, amikor az új fém vált a fegyverek, földművelő eszközök és más tárgyak alapanyagává.

A kora vaskor Németországban időszámításunk előtt 800 és 450 között tartott, a késő vaskor pedig a rómaiak térhódításával, az időszámításunk előtti 1. században ért véget.

Az ásatás helyszíne a feltételezések szerint egy hegyi erőd lehetett, ezek általában kőből, agyagból vagy más anyagból épültek. Itt az 1950-es évek óta folyik a munka, a korábbi vizsgálatok során felszínre kerültek az erőd körüli sáncok és néhány tárgy is.

A kutatók új megközelítéssel, fémdetektorok segítségével kezdték vizsgálni a helyszínt, így találtak rá a kardokra, dárdákra, lándzsacsúcsokra, pajzsokra, övhorgokra és hámrészekre.

A tárgyak korának pontos meghatározása nem lehetséges, de a környező anyag alapján az időszámításunk előtt 300 és 1 közötti időszakból származnak – írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A kardok, dárdák és lándzsák nagy része súlyosan sérült volt. A kardok ketté vagy háromfelé voltak törve, a dárdák és lándzsák hegye eltompult. A sérülések komolyságából a szakértők arra következtetnek, hogy ezeket szándékosan csinálták egy csata után, tehát valószínűleg elvették ezeket a legyőzött ellenségtől.

Erre utal az is, hogy az erőd területén felhalmozva találták őket - valószínűtlen, hogy ezen a helyszínen zajlott volna a csata. A kutatók szerint a harc vélhetően a mai Wilzenberg területén zajlott, a győztesek pedig győzelmüket jelképező trófeaként vitték magukkal az erődbe a fegyvereket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kicsorbították legyőzött ellenségeik fegyvereit a vaskori Vesztfália lakói

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra