Hunyadi János hosszú hadjárata
Azt a több hónapig tartó hadjáratot, amelyet I. Ulászló magyar és lengyel király, valamint Hunyadi János erdélyi vajda vezetett az Oszmán Birodalom ellen 1443 őszén és telén, általában az oszmán–magyar háborúk egyik legsikeresebb epizódjaként tartják számon. Kétségtelen tény, hogy magyar sereg ilyen mélyen sem korábban, sem később nem hatolt be oszmán területre úgy, hogy onnan kisebb-nagyobb sikereket aratva, jelentősebb veszteségek nélkül vissza is tudjon térni.
Hunyadi és Európa
A „hosszú hadjárat” annak a politikai-katonai fordulatnak volt első jelentősebb eseménye, amely Hunyadi János 1441-es színre lépésével kezdődött Magyarországon. Az erdélyi vajda (és számos más) tisztség birtokában Hunyadi szinte egyik napról a másikra a fiatal lengyel király, az 1440. július 17-e óta Magyarországon is uralkodó Jagelló (I.) Ulászló legfontosabb támogatójává lépett elő, és fokozatosan a maga képére formálta a király politikáját. Hunyadi, amint az egész életművéből látszik, mindennél előbbre valónak tekintette az aktív oszmánellenes fellépést – szakítva a néhai Zsigmond király eredményes, de alapvetően passzív védelmi stratégiájával. Hunyadi az aktív törökellenes harcot még a magyarországi polgárháború végleges lezárásánál is fontosabbnak tekintette, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy az oszmán fronton elért sikerek minden más tényezőnél jobban fogják erősíteni Ulászló magyarországi pozícióját, egyben végzetesen aláásva a gyermek V. László támogatóinak pozícióját.
Álláspontjának sikeres érvényesítését jelentős mértékben segítette, hogy 1437 óta a II. Murád szultán vezette Oszmán Birodalom ismét fokozta a katonai nyomást északi határai mentén, aminek jelei nemcsak Szerbia elfoglalásában (1439) mutatkoztak meg, hanem a korábbinál pusztítóbb magyarországi betörésekben (1438, 1442) is.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tél számában olvasható.