„Az én szavam, akkor vonom vissza, amikor akarom” – hangoztatta a legenda szerint előszeretettel Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) híres-hírhedt popmenedzsere, a könnyűzene mindenható ura. A kádári egypártrendszer a populáris zene képviselőinek is sok arcát mutatta: egyrészt időről időre módosította, mit tilt be és mit enged, általában az új stílusok megjelenése okozott riadalmat a pártapparátusban. Másrészt a hatalmi gépezet szereplői között sem mindig volt teljes az összhang. Előfordult, hogy a monopolhelyzetben lévő Magyar Rádió tiltott be olyan dalokat, amelyeket a lemezkiadásban szintén egyeduralkodó MHV kiadott, az pedig még gyakoribb volt, hogy a Táncdal- és Sanzonbizottság által engedélyezett dalok nem kerülhettek lemezre, illetve rádió- és tévéadásba. A kaméleonpolitika csinálói és elszenvedői elevenítik fel emlékeiket alábbi írásunkban.

Erdős Péter párbaja Nagy Feróval

Erdős Péter, akinek saját bevallása szerint olyan botfüle volt, hogy támaszkodni lehetett rá, és a Himnuszt csak onnan ismerte meg, hogy mások felállva énekelték, egy 1988-ban, halála előtt alig két évvel készült, szinte leltárszerű hangvételt megütő interjúban azt mondta, amikor betiltott egy nagylemezt, soha nem hivatkozott arra, hogy Aczél György vagy más felsőbb körökhöz tartozó kommunista hatalmasság utasította erre. Ugyanitt tette hozzá, azért volt példa arra, hogy őt is vezényelték, de ezt ilyenkor sem árulta el az érintetteknek. Valószínűleg azért, mert így még nagyobb hatalmúnak tudta magát beállítani a rockszakmában, hiszen meg volt győződve arról, hogy mindazt, amit csinál, nála jobban senki nem tudná megtenni. A nagy manipulátor, aki a kommunista börtönöket többször is megjárta, mégsem rendült meg a munkásmozgalomba vetett hitében, a saját ízlése alapján engedett vagy nem engedett egy felvételt megjelenni, s még halála előtt is körömszakadtáig tagadta, hogy ez cenzúra lett volna. Kérkedett azzal, hogy előre látta: az egyszerre feltűnő két tehetség, Cserháti Zsuzsa és Szűcs Judith közül előbbi parkolópályára fog kerülni, utóbbiból pedig sztár lesz. Így is lett, de ne felejtsük el, nem jósolhatott nehezen, hiszen a végeredményre neki volt a legnagyobb hatása. Az öntörvényű popcézárt egyáltalán nem zavarta, hogy tehetséges művészek karrierjét törte derékba, sőt büszkén emlegette, hogy leszokott a lelkiismeret-furdalásról, mert azt terméketlen emberi érzésnek tartja.

Nagy Feró a szerzőnek adott interjúban egy különös lemezgyári „malőrre” hívta fel a figyelmet: „A »Gyere kislány, gyere!« után nagy sikerünk volt a Német Demokratikus Köztársaságban és itthon is. Erdős Péter odajött hozzánk a fesztivált követően, és gratulált nekünk. Azt mondta, hogy érdekelné a dolog. Gyerekek, hozzátok be az anyagot, aztán majd meglátjuk! És akkor bevittük a hangfelvételeket, de nem történt semmi. Amikor leadtuk a lemezanyagot, még nem tudtunk róla, hogy ősszel lesz egy Neoton Disco, ami nagyon ismerős volt valahonnan. Felmerült bennem, hogy talán sokszor meghallgatták a mi lemezanyagunkat.” 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. nyár számában olvasható.