Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Különös székely sírt tártak fel ausztrál régészek

2017. február 20. 10:59

A felfedezésről Coco James, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem biológiai antropológia mesterszakos hallgatója számolt be, aki tavaly nyáron egy régészeti terepiskola keretében vett részt egy 17-19. századi erdélyi temető feltárásában.

<

A CityNews tudósítása szerint, a régészek összesen 49 sírt tártak fel, melyek közül a 42-es számú bizonyult a legérdekesebbnek. Az ebben eltemetett férfi mellett sokkal több tárgyat találtak, mint a többi temetkezésben. A csontváz kezében öt nagy pénzérme volt, míg a többi sírban csak néhányat találtak. A maradványok vizsgálata alapján kimutatták, hogy egy nagyon egészséges személyről lehetett szó, minthogy semmiféle betegség nyomát nem sikerült felfedezni rajta. 27-35 éves korában azonban valamiféle sérülés érhette, ami ugyancsak megfigyelhető a többi csontvázon is.

„A férfi minden bizonnyal egy gazdag és köztiszteletben álló tagja lehetett a közösségnek” – nyilatkozta Coco, aki reméli, hogy a térségben folyó ásatások sok új információval segítik majd a székelység történetének kutatását. Habár a sírban talált tárgyak önmagukban is érdekesnek bizonyultak, sokkal inkább a maradványok elrendezése volt az, ami zavarba ejtette a régészeket. A holttestet ugyanis szinte teljesen fejjel lefelé, az oldalára döntve temették el. Az ausztrál kutató szerint a különös testhelyzetnek prózai magyarázata lehet: A temetés során elejthették a koporsót, így a benne fekvő holttest az oldalára fordult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Különös székely sírt tártak fel ausztrál régészek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra