Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Önfeláldozó ókori hősök

Önfeláldozó ókori hősök

Hatalmas csata helyszíne volt i. e. 340-ben a Vezúv közeli Veseris: a kor és Itália viszonyaihoz képest óriási seregek csaptak össze: a rómaiak légiói a latinokkal és azok szövetségeseivel. A rómaiak balszárnya egyszer csak megingott, a hastatusok (hadrendjük) első sora hátrálni kezdett. Ebben a válságos pillanatban a balszárny vezére, Decius Mus consul elhagyta addigi helyét, és önmaga védelmével nem törődve egymaga vágtatott az ellenség sűrűjébe, ahol hamarosan elesett a rázuhogó dárdáktól. A hadvezér számunkra – az ókori forrásokra több ezer év távolából tekintő külső szemlélő számára – meglepő viselkedése nem marad hatástalan: az ellenfél megzavarodik, és futásnak ered, a rómaiak pedig újult erőre kapnak, és végül elsöprő győzelmet aratnak. Nem kérdés, Decius Mus hősiesen viselkedett: életét áldozta egy általa és közössége által fontosnak tartott célért. De hogyan „működött”, és miért vezetethetett sikerre ez a hősiesség, a consul fentiekben csak vázlatosan leírt tette?

Decius önfeláldozásának előzményeiről és körülményeiről Livius – Augustus korának történetírója – rendkívül részletesen számol be. Leírásából, illetve több más forrásból kiderül, hogy egy vallásos szertartásról, egy pontosan kidolgozott rituáléról, az úgynevezett devotióról van szó. A csata előtt feláldozott állat jósok által megvizsgált belsőségei a római sereg számára kedvező jeleket mutattak, ugyanakkor a májnak a hadvezérre vonatkozó részén (a májcsúcson) volt egy bevágás, és ez rendkívül kedvezőtlen előjel volt Decius számára. Ha a jóslat egyik eleme teljesül, vagyis a consul serege győz, a másiknak is, a consul halálának is teljesülnie kell. Így tehát, amikor az első sor hátrálni kezd, a római vezér nem habozik, hanem harsány hangon szólítja a jelenlévő pontifexet, és egy bonyolult rituáléval felajánlja a rómaiakért önmagát és az ellenség csapatait az alvilági isteneknek. A folytatást már ismerjük és több elemét máris jobban értjük is. Míg egy hasonló hadi szituációban a vezér halála – legyen az bármennyire hősies is – kifejezetten demoralizálóan hatna a csapatára, itt különös értelmet nyer. A rituálét ismerő és értő katonák biztosan tudták, hogy az istenek velük vannak, mert vezérük egy visszautasíthatatlan ajánlatot tett a számukra. Az ellenfelet pedig az önmaga védelmével nem törődő, közéjük rontó consul nyilvánvalóan demoralizálta. Livius szerint, amerre elvágtatott, úgy reszkettek a latinok, mintha egy gonosz égitest hatása alá kerültek volna. A hősi tett azáltal vált még hatásosabbá, hogy az ellenfelek latinok voltak, tehát minden bizonnyal ismerték a szóban forgó szertartást, pontosan tudták értelmezni Decius viselkedését.

Kötelező hősiesség

A consul által elmondott imának van egy figyelemre méltó, a rómaiak vallásosságára rendkívül jellemző részlete, „trükkje”: a hadvezér nemcsak önmagát, hanem az ellenfél csapatait is felajánlja az alvilági isteneknek. A római istenek pedig végtelenül korrektek, a megfelelő szavakkal, a megfelelő szertartás során megkötött egyesség rájuk eső részét bizonyosan megtartják. Decius mágikusan hozzákapcsolta magát az ellenfél légióihoz, tehát ha az ő halálát elfogadták az istenek, akkor az ellenfél esetében sem habozhatnak. Egy későbbi magyar hasonlattal élve: Decius Mus Dugovics Tituszként magával rántotta a latinok seregét az alvilágba.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. ősz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra