A modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége 1828. március 20-án született Skien-ben. 1851-ben a bergeni, majd a christianiai (oslói) Nemzeti Színház rendezője, 1857-től igazgatója volt. Darabjainak mérsékelt sikere miatt elhagyta hazáját: 1864-ben Olaszországba utazott, majd Drezdában telepedett le, végül 1891-ben hazatért. Élete utolsó szakaszában hazája ünnepelt, Európa-hírű írója lett, 70. születésnapját Norvégiában szinte nemzeti ünnepként tartották meg. 1900-ban agyvérzés érte, ettől kezdve sokat betegeskedett. A világhírt életműve első korszakában született két romantikus, történelmi témájú drámai költeménye hozta meg számára, a Brand (1866) és a Peer Gynt (1867). Pályája derekán születtek társadalmi színművei, amelyekkel a műfaj megújítója, az ún. analitikus dráma megteremtője lett: a Nóra (eredeti címe Babaszoba) (1879), A vadkacsa (1884) és a Rosmersholm (1886). Már az e műveit is jellemző, a közbeszédhez közelítő dialógustechnikája öregkori drámáiban, így a Hedda Gablerben (1890) és a Solness építőmesterben (1892) még fontosabb szerepet kapott. Nevéhez fűződött a polgári dráma és a realisztikus színjátszás szintézisének megteremtése: hatását a századvég és a századforduló minden jelentős nyugati drámakísérlete magán viselte. Ibsen hősei az `örök emberi` erkölcsi törvényének és a kicsinyes polgári életforma, a komfortizmus összeütközésében vergődnek; Nórája, Peer Gyntje, Solness építőmestere az egyetemes kultúrkincsben egy-egy emberi magatartásforma jelképes alakjaivá váltak. Érett műveinek központi témája: előnyben kell-e részesíteni az igazsággal szemben a hazugságot, amely lehetővé teszi a megmaradást, vagy fel kell áldozni az életet az eszméért?