Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

"Mindszenty életútja példát mutat a magyarságnak"

2014. március 3. 09:30 MTI

Mindszenty József bíboros életútja példát mutat a magyarságnak és a kereszténységnek - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke A köztünk élő Mindszenty című konferencián szombaton a Parlamentben.

<

A Mindszenty Alapítvány és a Mindszenty Társaság rendezvényén Lezsák Sándor kiemelte: a társaság célja, hogy a bíboros emlékét erősítse konferenciák, tanácskozások szervezésével, könyvek, tanulmányok kiadásával, ösztöndíjak odaítélésével, amivel igyekeznek "egészséges Mindszenty-kultuszt" létrehozni.

Felhívta a figyelmet: Esztergomban egészalakos Mindszenty-szobrot avatnak májusban, ezenkívül országos szinten számos, Mindszentyre emlékező összejövetelt rendeztek, a Csendes-óceán kis szigetén, az 1994 óta független Palaun pedig Mindszenty József középiskola működik azzal a céllal, hogy "jó állampolgárt, jó keresztényt és jó palauit" neveljen.

Az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: a bíboros "élő hitet táplál", és emlékezete jelen van akkor is, "amikor róla beszélünk". Sokan tevékenykednek azért, hogy a bíboros élete a jövőben is példát jelentsen a következő generációknak - mutatott rá Lezsák Sándor, aki az eseményen tolmácsolta Kövér László házelnök üdvözletét a résztvevőknek. A rendezvényen Mindszenty-emlékérmet adtak át Kuklay Antal nyugalmazott plébánosnak és Zinner Tibor jogtörténésznek.

Horváth Béla, a Mindszenty Társaság tagja laudációjában elmondta: Kuklay Antal 1953-tól járt a budapesti papi szemináriumba, 1956-ban társaival röpiratot szerkesztett, amelyben Mindszenty és a bebörtönzött papok kiengedését és a szerzetesrendek újraalapítását követelték. 1956. november 3-án részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal dokumentumainak - besúgójelentések, nyilvántartások - lefoglalásában. A forradalom és szabadságharc leverése után segített a nemzetőrök menekítésében, tevékenységéért 1957-ben letartóztatták, 1958-ban 10 év börtönre ítélték, amnesztiával 1963-ban szabadult. Ezután rendőri felügyelet mellett, a lelkipásztori munkától eltiltva élt, Sátoraljaújhelyen segédmunkásként dolgozott, ezalatt pedig katolikus gyűjteményt hozott létre Sárospatakon. Később a borsodi Köröm község plébániáján szolgált.

Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság leköszönő titkára Zinner Tiborról elmondta: a 20. századi történelmet, ezen belül a diktatúra természetrajzát kutatja. Történelem-földrajz szakon végzett, majd tanársegéd volt a Debreceni Egyetemen, ezután az országos levéltár tudományos kutatója lett. Az Ébredő Magyarok Egyesületének korai történetéről írt monográfiával védte meg disszertációját. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán tiszteletbeli egyetemi tanár, ezenkívül a miskolci, a győri és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának oktatója. Kutatási területeihez tartozik a koncepciós perek bíráinak, ügyészeinek szerepe, illetve Mindszenty elítélése, rabsága és az Egyesült Államok nagykövetségén töltött időszaka.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

"Mindszenty életútja példát mutat a magyarságnak"

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra