Argentínában, Latin-Amerika második legnagyobb országában, a „peronizmus” egy sajátos XX. századi politikai, gazdasági és szociális modellt jelentett. A névadó Juan Domingo Perón (1895-1974), akinek „harmadik utas” modellje a térség több országában is ismertté vált. Perón háromszor volt Argentína elnöke 1946 és 1974 között, és rendszerének legfontosabb támasza az Evitaként becézett felesége lett, aki nélkül valószínűleg nem teljesedett volna ki a peroni elképzelés. Az Evita név – Éva spanyol becézett formája – nem egyszerűen María Eva Duarte népszerűségének szólt, hanem hálát, bizalmat és talán sorsközösséget is jelzett, amit több millió argentin érzett és fejezett így ki iránta.

María Eva Duarte 1919-ben született és 1952-ben halt meg. Mindössze 33 évet élt. Argentína történetét ezekben az években nem a világháborúk, hanem annál szelídebb „földrengések” határozták meg. Az időszak az egész térségre kiható mexikói forradalommal kezdődött (amely 1917-ben zárult), az 1929-es világgazdasági válsággal folytatódott, és a fejlődést, majd megtorpanást eredményező úgynevezett importhelyettesítő gazdaság-politikával érkezett el az 1940-es évek második felére a fokozatos elszegényedésből felhalmozódott társadalmi felszültségek robbanásához.
1930 és 1940 között az argentin politikában komoly változások zajlottak, amelyek Perón első kormányzati időszakában teljesedtek ki (1946-1952). A belpolitika centrumába a nacionalizmus került. Ennek elsősorban a külföldi, főleg az angol tőkétől való függés volt az oka. (A nacionalizmus erősödését ösztönözte – többek között -  Rodolfo y Julio Irazusta: Argentína és a Brit Birodalom című 1934-ben kiadott könyve, amely a liberális-konzervatív elitet támadta azért, mert túl sok kedvezményt nyújtott az angoloknak.)

Populista pártállam

Az argentin nacionalizmusnak két áramlata volt, amelyeket később Perónnak sikerült egyesítenie: a népies állami ellenőrzést akart az alapvető nyersanyagok fölött és új munkahelyeket követelt. „Független Argentínát akarunk”, nemzeti iparral és szociális reformokkal - hangzott a jelszavuk. A másik áramlat szélsőjobboldali tartalmú volt, képviseleti reformokat akart, paramilitáris csoportot hozott létre, liberalizmus-ellenesség és antikommunizmus jellemezte. A nacionalistákat általában erős katolicizmus vezérelte, ami az egész argentin társadalmat is áthatotta. A kormányok missziója a népet szolgálni, a közjót előmozdítani. Ezek az eszmék váltak az 1930-as évek politikai szlogenjeivé akkor, amikor a fiatal Evita, eredeti nevén - anyja után anyakönyvezve - María Eva Ibarguren a fővárosba, Buenos Airesbe érkezett.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tél számában olvasható.