A londoni központi demokratikus-szocialista munkásmozgalom, a chartizmus megfogalmazza alapprogramját, a `Nép Chartájá`-t. A program a liberális alapjogok kiterjesztését követeli a munkásság számára is. Élesen reagál az 1832. VI. 4-i választójogi reformra, amely a választójogot továbbra is meghatározott jövedelemhez és birtokhoz kötötte, s ezzel a lakosság túlnyomó részét kizárta a választásra jogosultak köréből. A chartisták a következő követeléseket fogalmazták meg: 1. általános választójog minden 21 év feletti férfi számára; 2. a választókerületek igazságos beosztása a lakosság lélekszáma alapján; 3. a választásokon titkos szavazás; 4. évenkénti parlamenti választások; 5. a jelöltekkel szemben állított cenzus eltörlése és 6. napidíj a képviselők számára. A program elfogadtatásáért az elkövetkező években gyűlésekre, demonstrációkra kerül sor mindenekelőtt Manchesterben, Birminghamben és Newportban, melyeken több mint 100 000 ember vesz részt. A `Nép Chartájá`-t három alkalommal terjesztik petíció formájában a parlament elé (1839, 1842, 1848), de azt minden alkalommal elutasítják. A chartisták mozgalma a munkásosztály első szervezett politikai fellépését jelenti Nagy-Britanniában, de 1848 után felbomlik.