A thüringiai Weimarban, a német klasszika központjában, 45 éves korában tüdőgyulladásban meghal Friedrich Schiller sváb költő és drámaíró, Johann Wolfgang Goethe mellett a klasszikus német irodalom legjelentősebb képviselője. Terjedelmes életművet hagyott hátra: színműveket, költeményeket, történelmi tanulmányokat, elméleti és esztétikai írásokat. Schiller, aki a Neckar-parti Marbachban 1759. november 10-én született egy pietista szellemű orvoscsaládban, kispolgári körülmények között nőtt fel. A Stuttgart melletti Solitude-kastélyban működő, nyomasztó katonai fegyelmű iskola elvégzése után előbb jogot, majd orvostudományt tanult. 1780-ban, 21 éves korában doktorált „Az ember állati és szellemi természetének összefüggéséről” című disszertációjával. Schiller, akit már korán magukkal ragadtak a felvilágosodás eszméi, 1782-ben adta ki első művét a „Haramiák” című drámát. Ez vezetett szakításra Karl Eugen württembergi herceggel, aki fogsággal sújtotta, és az írástól is eltiltotta. A következő években írta az „Ármány és szerelem” és a „Don Carlos” című drámáit. 1788-ban Schiller a jénai egyetem történelemprofesszora lett. Goethével való ismeretsége hamarosan barátsággá mélyült, és 1799 végén végleg Weimarba költözött. Weimari periódusában jelentek meg többek között „Stuart Mária” és „Tell Vilmos” című színművei. Fő műve az 1799-ben befejezett „Wallenstein-trilógia”. Lírai költészetéből elsősorban balladái ismertek. Költészetének pátosza és idealizmusa révén Schiller a XIX. század népszerű nemzeti és szabadságköltője lett. Hatalmas életművet hagyott hátra esztétikai és poétikai írásokból is, sőt a harmincéves háborúról is írt monografikus feldolgozást.