Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az Indus-völgyi civilizációnál korábbi kultúra nyomaira bukkantak Indiában

2011. május 30. 08:43

Nyolcezer évvel ezelőtt az ún. konkani civilizáció népesítette be India nyugati felét, a titokzatos kultúra tagjai még kétezer évvel később is ezen a hosszú part menti szakaszon élt.

<

24 kilométer hosszú, 2,7 méter magas és 2,5 méter széles falszerű építészeti struktúrát fedeztek fel a kutatók az indiai Shrivardhan-Vengurla partszakasz mentén. „A falszakasz nem folyamatos, de egységes, három méterrel a vízszint alatt található. Egységes jellegéből arra következtetünk, hogy emberi kéz alkotta” – nyilatkozta Ashok Marathe, a Deccan College régésze.

A Deccan College és Pune városának közös vállalkozása 2005 óta tart. „Éppen a cunamik és földrengések hatásait kutattuk, amikor ráleltünk erre a struktúrára Valneshwar mellett” – mondta el Marathe. A szakembereket a tengervízszint változásának nyomon követése segítette a fal korának megbecsülésében. „Sok kutatás történt erre vonatkozóan, a Nemzeti Oceanográfiai Intézet számításai szerint a falak hatezer évesek lehetnek” – tájékoztatott a régész.

A felfedezés további kérdéseket vet fel: hogyan vitték ezeket az irdatlanul nehéz köveket a partokra? Mi volt a cél, azon túlmenően, hogy falakat húzzanak fel? Miért nem találtak eddig a kutatók más jeleket a civilizáció meglétére? A partra tervezett atomerőművek építése miatt Marathe nem sokat vár a kormánytól a kérdések megválaszolását illetően, inkább a kollégáit sürgeti az aktívabb részvételre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Az Indus-völgyi civilizációnál korábbi kultúra nyomaira bukkantak Indiában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra