Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Művészek és műtermek

2002. október 30. 22:32

Az Ernst Múzeumban 2002. október 20. és november 4. között látható az a kiállítás, mely korábbi építészettörténeti kiállítások sorába illeszkedve megidézi a budapesti műtermek világát, bemutatva többek között a Gellért-hegyi műterembérházat, a Százados úti művésztelepet, a magyarországi (budapesti) művészeti oktatás műtermeit (pl. Epreskert).

<

Ernst Múzeum
A műterem témája az Ernst Múzeumnak a modern kor magyarországi (budapesti) köztereit vizsgáló kiállítássorozatában különleges helyet foglal el. A budapesti mozikat, majd a kávéházak világát bemutató kiállítások után most a képzőművészeti alkotások születésének színtereit, a műtermek világát eleveníti meg a nagyközönség számára a múzeum. A kiállításon bemutatják a budapesti műteremépítészet emlékeit, a műterem privát illetve közszerepének változásait.

A kiállítás elsősorban a XIX-XX. sz. fordulóján Budapesten épült műtermekre koncentrál, de az ezt megelőzően keletkezett épületek mellett egészen máig követjük a műfaj történetét. A századforduló műtermes villáit és bérházait, melyek jórészt müncheni és bécsi előképek után készültek, a korszak legkiválóbb építészei tervezték. A kiállításon korabeli építészeti tervrajzok, épületfotók és makettek is bemutatásra kerülnek. Mindezek mellett több műterem hangulatát idézzük majd fel enteriőrszerűen, korabeli bútorokkal valamint műtárgyakkal; így például Stróbl Alajosét, Benczúr Gyuláét, Rippl-Rónai Józsefét, Medgyessy Ferencét, Kondor Béláét.

Az Ernst Múzeum, az ELTE Művészettörténeti Tanszéke és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Építészeti Múzeumának közös kiállítását Hadik András és Radványi Orsolya rendezte. A kiállítás katalógusaként készült Művészek és műtermek c. kötet tanulmányai a budapesti műtermek és műteremházak mellett a történelmi Magyarország területén (Nagybánya) elhelyezkedő épületekkel is foglalkoznak, valamint számba veszik a vidéki művésztelepeket (Szolnok, Kecskemét stb.) is. A katalógusban történeti előzményként szerepelnek a XIX. század műtermei. A legterjedelmesebb anyag a századfordulós épületekkel foglalkozik, de átfogó tanulmányok tárgyalják a két világháború közötti és utáni műteremépítészetet, egészen napjainkig. A kiállítás katalógusaként készült Művészek és műtermek c. kötetet az Írók Boltjában november 6-án, szerdán 16 órakor Gerle János ismerteti. 2002. november 24., vasárnap 11 órakor pedig Kádár János Miklós és Bér Rudolf festőművészeknél lesz műteremlátogatás (VI. Nagymező u. 8.).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Művészek és műtermek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra